Szijjártó: magas szintű vízgazdálkodási technológiával rendelkezik Magyarország

Nagyon magas szintű technológiával és tapasztalattal rendelkezik Magyarország a vízgazdálkodás területén - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a 9. Vízügyi Világfórum (World Water Forum) közép-ázsiai regionális előkészítő rendezvényén Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbéban.Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország megfigyelőként csatlakozik az Aral-tó megmentésére létrehozott alaphoz, mert a probléma nemcsak a közép-ázsiai régió számára kihívás, hanem az egész világ számára is. "Az, hogy egyre gyakrabban gyűlünk össze, hogy megvitassuk a víz szerepének fontosságát, jól mutatja, hogy a 24. órában vagyunk és ideje megkongatnunk a vészharangokat" - fogalmazott a tárcavezető.
    

Rámutatott: tiszta víz nélkül nem lehet ellátni az állampolgárokat, valamint képtelenség végrehajtani a modern és hatékony mezőgazdálkodási tevékenységeket. Víz nélkül nem lehet modern iparról sem beszélni.

"Ha nincs elég víz, akkor mit isznak az emberek, ha nincs víz, hogyan öntözünk, ha nincs elég víz, hogyan működtetjük az iparunkat?" - tette fel a kérdést Szijjártó Péter.
    

Hozzátette, túlzás nélkül állítható, hogy a 21. században a víz felhasználása lehet a legnagyobb kihívás. A tárcavezető úgy látja, a negatív folyamatok még mindig visszafordíthatók, de eljött a cselekvés ideje, hiszen a klímaváltozás 85 százalékban a globális vízkészletet érinti a vízhiányon, a gleccserek olvadásán vagy a tengerszint emelkedésén keresztül.
    

"Mindenképpen egy összetett problémával állunk szemben, hiszen a különböző országok különböző formában szembesülnek ezzel a kihívással: néhol túl sok a víz, máshol pedig túl kevés, de az is előfordul, hogy egyáltalán nem áll rendelkezésre tiszta víz" - fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzáfűzte, a globális népesség 90 százaléka szenved például árvizektől, miközben legalább négymilliárdan élnek olyan területen, ahol évente legalább egy hónapig vízhiány van; ráadásul az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám elérheti az ötmilliárdot.
    

Elmondta azt is, a szennyezett víz is problémát jelent: azokon a területeken, ahol a leggyorsabban növekszik a lakosságszám, a szennyvíz 80 százaléka kezelés nélkül kerül vissza a természetbe. A Föld lakóinak 45 százaléka nem fér hozzá tisztított vízhez - hívta fel a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter. "A víz tehát nagyon fontos szerepet játszik a nemzetközi béke és a nemzetközi biztonság fenntartásában; nem engedhetjük meg azt, hogy a vízválság nemzetközi konfliktus forrásává váljon, és el kell kerülni azt, hogy a vízválság az illegális tömeges migrációs hullámok előidézőjévé váljon" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
    

Hozzátette, Magyarország készen áll arra, hogy kivegye a szerepét ebből, de a globális diplomáciának is sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnie a vízforrások békés elosztására. Közölte azt is, az elmúlt 200 évben Magyarországon 4200 kilométernyi töltést, gátat építettek, miközben víztározókat is kialakítottak. A természetbe visszakerülő víz 90 százalékát megtisztítják Magyarországon, "mi tehát - mint a vizek országa - büszkén állíthatjuk, hogy azok a folyók, amelyek átfolynak Magyarországon, tisztábban hagyják el az országot, mint amikor belépnek az országba" - emelte ki a tárcavezető.
    

Felhívta a figyelmet, hogy már számos magyar vállalat vett részt Ázsiában, Afrikában például a szennyvízkezelő telepek létrehozásában. Ugyanakkor Magyarország készen áll arra, hogy Tádzsikisztánban is bekapcsolódjon a vízügyi projektekbe: az Exim Bank 30 millió dolláros hitelkeretet nyitott meg, hogy fedezze a magyar-tadzsik vállalatok közös erőfeszítéseit más mellett a vízipar területén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com