Szijjártó: magasabb fokozatba kapcsol a magyar-horvát infrastruktúra fejlesztés

Fejleszteni kell a Magyarországot Horvátországgal összekötő infrastruktúrát, ugyanis a határ menti együttműködés dinamikusabbá tétele elősegíti a gazdaság gyors újraindítását - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután a horvát kormány két tagját fogadta Nagykanizsán.A Szijjártó Péter arról számolt be, hogy fontos, a határ menti közösségek élete szempontjából is kiemelt jelentőségű kérdésekről egyeztetett Horvátország külügyminiszterével, illetve a területfejlesztésért és európai uniós alapokért felelős miniszterével, Gordan Grlic-Radmannal és Natasa Tramisakkal.
    

Hangsúlyozta, hogy az együttműködési lehetőségeket akkor lehet igazán kihasználni, ha minél sűrűbb az összeköttetés a két ország, a határ két oldalán élő közösségek között. Ezért úgy döntöttek, hogy magasabb fokozatba kapcsolják az erre szolgáló infrastruktúra fejlesztését - közölte. Mint rámutatott, jelenleg hét átkelő van a határon, s az átlagos távolságuk egymástól 50 kilométer, míg Nyugat-Európában ez mindössze 2-4 kilométer. Ilyen adottságok mentén pedig lehetetlen teljes mértékben kihasználni a szomszédságból fakadó előnyöket - húzta alá.
    

Szijjártó Péter közölte, hogy az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, miközben a horvátok is építkeznek, majd 2024-ig Ivándárdánál összekötik a két autópályát. Folytatódik a Murakeresztúr és Kotoriba közötti híd építése is a Murán, s a tervezésre vonatkozó pénzügyi forrásra közösen pályázott és nyert a két ország az EU-nál. Továbbá új átkelőt nyitnak Sárok és Főherceglak (Knezevo), illetve Zákány és Gotalovo között, néhány kilométerre lerövidítve a kerülőket a helyiek számára.
    

"Hidakat építünk a szó szoros és átvitt értelmében is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a bejelentett intézkedések rendkívül előnyösek lesznek a helyi közösségek és a gazdaság számára is. Utóbbi kapcsán pedig kitért arra, hogy a magyar-horvát kereskedelem volumene az idei év első felében 13 százalékkal nőtt. A miniszter tájékoztatása szerint emellett fokozni kívánják az energetikai együttműködést is, ezért a kormány javaslatot tett a magyar és a horvát gázvezetékrendszer integrációjára, hogy ezáltal is erősödjön a régió versenyképessége.
    

Végezetül kiemelte, hogy Magyarország és Horvátország a migrációs nyomás jelentős növekedésére számít az afganisztáni helyzet miatt. "A két kormány világos álláspontot foglal el ebben a kérdésben: nem kívánunk illegális bevándorlókat látni Európának ezen a részén, megvédjük a határainkat, s fenntartjuk a jogot arra, hogy magunk döntsük el, kiket engedünk be az országainkba és kikkel vagyunk hajlandók együtt élni" - szögezte le.
   

Szijjártó Péter elmondta, hogy két héten belül Eszéken folytatják a felek a mostani tanácskozást, akkor a határ menti együttműködésre szolgáló EU-s források még hatékonyabb felhasználásáról fognak tárgyalni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com