Szijjártó: Magyarország elutasítja az uniós adóharmonizációt és az adósság közösségiesítését

Magyarország elutasítja, hogy Brüsszel szocialista típusú, utópisztikus gazdasági terveket léptessen életbe az adóharmonizációval és az adósság közösségiesítésével, kiáll ugyanakkor az EU-n belüli szabad verseny és szabad kereskedelem mellett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a Világgazdaság című napilap csütörtöki konferenciáján.Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az uniós adóharmonizáció a tagállami adópolitikák egységesítésével a versenyképességet hátráltatná, az adósság közösségiesítése pedig szétterítené azt a terhet, amelyet egyes országok fegyelmezetlen kormányzása okozott.

    
Magyarország nem mások segítségével, hanem rendkívüli erőfeszítésekkel szorította le a 2010 előtt felhalmozott államadósságot, miként az adóterhek csökkentése is a szigorú gazdaságpolitikának köszönhető - tette hozzá. Az adócsökkentések folytatását a miniszter a következő években is meghatározó feladatnak nevezte. Várakozása szerint a munkára rakódó adók mérséklése után a vállalkozások fizetésemeléseket és technológiai fejlesztéseket finanszírozhatnak.


Szorgalmazta egyúttal a kutatáshoz és fejlesztésekhez kapcsolódó adókedvezmények bővítését, a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára pedig új források megnyitását és a bürokrácia további csökkentését. Ezt az is indokolja, hogy a belföldön előállított vállalati GDP-n belül kevéssel ugyan, de 50 százalék alatti a magyar tulajdonú cégek aránya - hangsúlyozta.
    

Szijjártó Péter szerint a globális gazdaság lassulásával annak lehetséges okaitól függetlenül számolni kell, ám az elmúlt évek során Magyarország gazdaságilag és politikailag egyaránt biztonságos, vonzó befektetési célponttá vált. Üdvözölte, hogy a térség súlya egyre jelentősebb a kontinensen belül, hiszen - mint mondta - az idei adatok alapján az öt legjelentősebb európai GDP-bővülésből négyet közép-európai országok, hármat visegrádi államok értek el, Magyarországgal az élen.
    

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a kkv-támogatások jelentőségét azzal indokolta, hogy a magyar tulajdonú cégek 99 százaléka ebbe a rétegbe tartozik, a munkavállalók kétharmadát ők foglalkoztatják, termelékenységük és beruházási hajlandóságuk viszont jóval alacsonyabb.


A tíznél kisebb létszámú cégeket a bürokrácia is sokkal jobban sújtja, hiszen az adminisztrációs terhük nem kisebb, mint a több száz alkalmazottal dolgozó nagyvállalatoké - hangsúlyozta. Az online megoldások azonban csak átgondoltan, a teljes adórendszerre kidolgozva jelenthetnek egyszerűsítést, pusztán a bevallás és az adatszolgáltatás elektronizálása csak bonyolítja az adózó társaságok működését.
    

Az államtitkár szerint a kkv-k az adórendszeren keresztül nem elsősorban a már működő adónemek módosításával, hanem hozzájuk igazított új adónemek bevezetésével támogathatók a leghatékonyabban. Ösztönzésüket az is indokolja, hogy így a fejlődő kkv-k a beruházásokból is részt vállalhatnak, ezzel pedig a gazdasági növekedés folytatásához nélkülözhetetlen beruházásbővülést is segíthetnek fenntartani - hangsúlyozta Izer Norbert.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com