Szijjártó: Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból

A kormány a koronavírus-járvány alatt is kitartott korábbi álláspontja mellett, így a megszorításokra és segélyekre alapuló politika helyett az adócsökkentések, a beruházásösztönzés és a munkaalapú társadalom útját választotta - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mezőtúron.A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint az FF Fémfeldolgozó Zrt. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az eszközbeszerzéssel, épületépítéssel és energetikai korszerűsítéssel járó, 650 millió forint összeértékű fejlesztést az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva 316 munkahely megőrzéséhez Mezőtúron. A fémszerkezetek gyártásával foglalkozó cég termékeit elsősorban a gasztronómia és az egészségügy területén hasznosítják.
   

Beszédében kiemelte, hogy a járvány visszahozta a magyar gazdaságpolitika alapvető átalakításáról szóló, már 2010-ben megvívott vitákat. A kormány azonban a válság ellenére is ragaszkodott addig sikeres politikájához, így az állami forrásokat a munkanélküliség megelőzésére fordította, és meghirdette minden idők egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elmúlt két évben 1434 vállalat beruházását támogatták, így segítve 270 ezer munkahely megmentését országszerte. Ezen cégeknek pedig a 80 százaléka hazai tulajdonú, ami jól mutatja, hogy ezek a társaságok jelentősen meg tudtak erősödni 2010 óta. A programnak köszönhetően 2021 a magyar gazdaság rekordéve lett, miközben a "világgazdaság még erőteljesen kereste önmagát" - szögezte le, valamint kijelentette, hogy Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból.
    

A miniszter végezetül elmondta, hogy a magyar fémipar termelési értéke tavaly 38 százalékkal emelkedett, és így elérte a 3400 milliárd forintot. Majd arra is kitért, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 48 vállalat vett részt a beruházásösztönzési programban, amelyek ennek keretében 14 milliárd forintos állami támogatással összesen 34 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, így segítve 12 600 munkahely megőrzését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com