Szijjártó: Magyarországon kéz a kézben jár a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem

Magyarországon kéz a kézben jár a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem, ez a kettős felelősség pedig kiegyensúlyozottságot követel a kormánytól - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter abból az alkalomból nyilatkozott, hogy átadták a Győri Hulladékégető Kft. beruházását, amely a veszélyes hulladékok kezelésének korszerűsítésére, valamint a hulladékégető kapacitásbővítésére vonatkozott.

Az 564 millió forintos projekthez az állam 282 millió forintos támogatás nyújtott, amiért cserébe a cég 46 munkahely megtartását vállalta.
    

Szijjártó Péter kiemelte: nem engedhető meg, hogy a koronavírus-járvány miatt hosszú távon zárójelbe kerüljenek a világ előtt álló nagy kihívások, márpedig a környezetvédelem, a klímaváltozás ügye ilyen. Politikai hitvallásunk, hogy felelősek vagyunk a bolygóért, és ugyanakkor azért is, hogy legyen mindenkinek munkája. Ez a kettős felelősség kiegyensúlyozottságot követel a gazdaság fejlesztése és a környezet védelme között - mutatott rá. Szijjártó Péter szerint ez volt az egyik sarokpontja az elmúlt tizenegy év magyar gazdaságát jellemző "sikertörténetnek", ugyanis Magyarország bebizonyította, hogy az ipari-gazdasági versenyképesség kockáztatása nélkül is javítható a levegő minősége.
    

Hozzátette, Magyarország a világ azon huszonegy állama közé tartozik, amely képes volt arra, hogy egyszerre növelje gazdasági teljesítményét és csökkentse károsanyag-kibocsátását. Mint mondta, bár Magyarország az Európai Unió népességének két százalékát adja, részesedése a blokk károsanyag-kibocsátásából csak egy százalék.


Továbbá megerősítette, hogy a kormány követi az EU célkitűzéseit, 2030-ra a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz, 2050-re pedig "igyekszünk elérni" a teljes klímasemlegességet. Magyarországon az elmúlt években folyamatosan beruházási rekordok születtek, lendületes nőtt a gazdaság és a termelés, ennek következtében pedig a keletkező hulladékok mennyisége is. Ezért is fontosak a környezet védelmét segítő beruházások, mint a Győri Hulladékégető Kft. ezen projektje, amelynek eredményeként hatékonyabbá válik a hulladék kezelése - közölte a miniszter.
    

Végezetül aláhúzta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 62 másik vállalat is felhasználta a kormány támogatási programjából adódó finanszírozási lehetőségeket, ennek nyomán összesen 45 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre, amelyhez a kormány 17 milliárd forint támogatást nyújtott, így biztosítva 14,5 ezer munkahely megőrzését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com