Szijjártó: megkezdte működését a magyar-kirgiz fejlesztési alap

Megkezdte működését a magyar-kirgiz fejlesztési alap, amelynek célja, hogy minél több magyar vállalat részt vehessen Kirgizisztán modernizálásában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Biskekben.A tárcavezető a Danijar Amangeldijev kirgiz gazdasági és kereskedelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az európai kultúrkörben a magyarokat gyakran nevezték lenézően a "legkeletibb nyugati és a legnyugatibb keleti népnek". "A keleti országok és vállalatok folyamatos erősödése nyomán azonban mára ez a korábbi szitokszó dicséretnek számít" - fogalmazott.
    

Kiemelte: az új világgazdasági korszak egyik fő jellemzője, hogy a változások tempóját keletről diktálják, a beruházások elsöprő többségét onnan finanszírozzák, s a versenyképességi sztenderdeket már az ázsiai országok és cégek határozzák meg. Emiatt rendkívül sikeresnek bizonyult a keleti nyitás stratégiája, ami abból is látszik, hogy 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a keleti államok között, illetve egyre több beruházás érkezik hazánkba Ázsiából a forradalmian megújuló iparágak területén - hangsúlyozta.
    

Szijjártó Péter hozzátette, hogy ezen belül is egyre izgalmasabbnak számít Közép-Ázsia térsége, amely a magyarok számára a "közös történelmi örökség miatt könnyen érthető terület". Erre példa, hogy a magyar-kirgiz kereskedelem értéke csak idén 56 százalékkal bővült, és a Richter Gedeon Nyrt. piaci részesedése is jelentősen nő az országban. Megemlítette emellett azt is, hogy mostani útjára 16 vállalat vezetője kísérte el.
    

Mint mondta, a kirgiz gazdaság abban a fejlődési szakaszban van, amikor azokon a területen várhatók előrelépések, amelyekben a magyar technológia magas színvonala lehetővé teszi az együttműködést. A cél szerinte, hogy minél több magyar céget hozzásegítsenek a részvételhez a korszerűsítésben, alapvetően a mezőgazdaságban, az élelmiszer- és az acéliparban, valamint a digitalizációban.
    

Ennek érdekében 16 millió dolláros indulótőkével létrehozták a magyar-kirgiz fejlesztési alapot, amely hitelt, tőkeági finanszírozást és más pénzügyi eszközöket tud biztosítani magyar vállalatok kirgizisztáni beruházásaihoz - közölte. Majd hozzátette, hogy a jövőben készek 50 millió dollárra növelni a forrásokat. "A feladat világos: minél gyorsabban minél több beuházási és modernizációs projektet azonosítani, azokban minél előbb befektetéseket végrehajtani, és minél több magyar cég részvételét biztosítani kirgiz együttműködő partnerekkel együtt" - szögezte le a miniszter. Szijjártó Péter az EU-Közép-Ázsia Gazdasági Fórumon vesz részt pénteken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com