Szijjártó: minden cég megkapja az igényelt támogatását a versenyképességi programban

Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.Szijjártó Péter közölte: a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek a támogató szerződésekben eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kormány pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít. A magyar vállalatok jól használták ki az elmúlt hónapokat - húzta alá a miniszter.

    
Hétfőn három cég vehetett át támogató okiratot a minisztériumban. A Caadex Kft. 556 millió forintos beruházása 277 millió forint állami támogatást kap.

Az OROSházaGLAS Kft. 438 millió forintos beruházása 219 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A SIIX Hungary Kft. 565 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 282 millió forinttal járul hozzá.
   

A miniszter kijelentette, hogy minden pályázó, és a pályázat jogi kritériumainak megfelelő vállalat megkapja a támogatást a beruházásához. Kifejtette, munkahelyek csak beruházásokból jönnek létre. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem segélyekre, eladósodásra, vagy kiszolgáltatottságra van szükség, hanem munkahelyekre, az azok nyomán előálló teljesítményre - fogalmazott, hozzátéve: a kormány ezért a munkahelyeket létrehozni képes és akaró vállalatok beruházásainak támogatása mellett kötelezte el magát.
    

Ismertetése szerint több mint 30 ágazatot képviselő cég kap támogatást ebből a forrásból. Az újabb három vállalat beruházásával 566 munkahelyet véd meg, amihez 779 millió forintnyi támogatást nyújt a kormány. A vállalatok versenyképességét egyenként is növelni fogják a beruházások, a magyar gazdaság teljesítménye pedig az egyes vállalatok teljesítményéből áll össze - húzta alá, hozzátéve: köszönet illeti a cégeket a beruházási döntésekért, és azért, hogy a válság időszakát panaszkodás helyett arra használták, hogy azt követően minél erősebbek tudjanak lenni.
    

Szanyi Gábor, a Caadex Kft. ügyvezetője elmondta: családi vállalkozásukkal Baranya megyében dolgoznak, cégcsoportjuk 160 dolgozóval tevékenykedik. Acélszerkezetek és bádogosipari termékek gyártásával foglalkoznak. A támogatásból új acélszerkezet gyártórészleget, szintezőüzemet építenek, további 100 dolgozóval tervezik bővíteni a létszámot.
  

Tóth István, az OROSházaGLAS Kft. cégvezetője arról beszélt, hogy a cégük üvegipari megmunkálással foglalkozik, több mint 200 dolgozót foglalkoztat. Referenciáik közé sorolta az Infopark D épületének edzett üveghomlokzatát, az MMA aulájának 12 méteres üveggerendáit, most fejezték be a Biodóm kupola alatti őserdő üvegezését. A pályázattal sikerült fenntartani előzetes beruházási terveiket, új eszközöket vásárolnak, miközben nem kell a bérfizetésen gondolkodniuk - mondta.
    

Saito Yoshihisa, a SIIX Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és európai vezetője örömét fejezte ki, hogy a cég nagykőrösi telephelyen működik már 3-4 éve. Európában már 16 éve vannak jelen, Szlovákiában és Litvániában. Járműipari beszállítóként a járvány kitörésekor csaknem azonnal elvesztették megrendeléseiket, a partnereik leálltak a gyártással. A vállalat a pályázat segítségével felkészül a következő évre, fejlesztéseket hajt végre, megtartva a dolgozókat - közölte. Jelenleg 230 dolgozót foglalkoztatnak, további 200-zal tervezik bővíteni a létszámot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com