Szijjártó: Oroszország kiemelt gazdasági partnere Magyarországnak

Oroszország kiemelt gazdasági, kereskedelmi és energetikai partnere Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottság ülését követően szerdán, Budapesten.

A tárcavezető, aki egyúttal a bizottság társelnöke is, sajtótájékoztatóján emlékeztetett: kedden döntés született az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbításáról, ezt Magyarország álláspontja szerint helytelen és antidemokratikus módon hozták meg, a kérdést a lehető legmagasabb szinten kellett volna megvitatniuk a tagállamoknak.

szijjártó péter

Kiemelte: Magyarország a döntés meghozatalának módját vitatja, nem fogadja el, hogy "fű alatt, sunyi módon született döntés" egy ilyen rendkívül fontos ügyben. Tisztázni kellett volna, hogy a szankciók hozzájárultak-e, és ha igen, mennyiben a minszki megállapodások teljesítéséhez - vélekedett. Hozzáfűzte: most van egy olyan kezdeményezés, hogy ősszel az állam- és kormányfők megvitatják a kérdést, Magyarország ezt "jobb híján támogatja", így legalább majd akkor lesz valamilyen konzultációs lehetőség.

A miniszter megjegyezte: be kellene fejezni "a képmutató európai politikát", hiszen miközben van egy szigorúnak tűnő brüsszeli döntés, a múlt héten európai politikusok gazdasági együttműködésről tárgyaltak Oroszországgal Szentpéterváron.

Szijjártó Péter közölte: az európai és világpolitikai fejlemények miatt a kétoldalú együttműködésben jelentős visszaesés következett be, ami komoly veszteséget okozott a magyar gazdaságnak és vállalatoknak. Az elmúlt két és fél évben a magyar vállalatok 4,5 milliárd dollár exportlehetőségtől estek el - tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta: a mai ülés célja az volt, hogy minden, a szankciók által nem érintett területen fokozzák az együttműködést és hozzájáruljanak ahhoz, hogy fennmaradjon a lehetősége az EU-orosz pragmatikus együttműködés újraépítésének, amikor ehhez a politikai feltételek is adottak.

Kifejtette: három területet vitattak meg az ülésen, energetikai kérdésekről, magyar vállatok oroszországi beruházásairól és a harmadik piacokon történő közös fellépésről egyeztettek.

Az energetikai kérdésekről elmondta: a Paks 2 projekt Magyarország energiabiztonsága szempontjából a legfontosabb beruházás. Jelenleg arról tárgyalnak, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. bevonható-e néhány, a Roszatom által máshol megvalósítandó beruházásba, hogy a cég megfelelő tapasztalatokat szerezhessen - magyarázta.

Felidézte azt is, hogy módosították a hosszú távú gázvásárlási megállapodást, amely 25 milliárd köbméter gáz lehívásáról rendelkezik, így 2019 végéig a biztonságos gázellátás garantált.

Az árazás Magyarországnak kedvezően változott, továbbá arról is döntöttek, hogy a szerződéses mennyiségen felül 600 köbmétert vesz még Magyarország - közölte.

Szijjártó Péter kitért rá: a magyar vállalatok elsősorban mezőgazdasági beruházásokba foghatnak Oroszországban, épül egy takarmánygyártó üzem, valamint egy húsgyár építését is most készítik elő.

Emellett a miniszter a harmadik piacokkal kapcsolatban szólt arról is, hogy egy magyar-orosz konzorcium gyárt vasúti kocsikat az egyiptomi állami vasúttársaság pályázata nyomán, egy 800-900 millió eurós projektről van szó.

Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter, a bizottság másik társelnöke hangsúlyozta: a nehéz helyzetek nem akadályozhatják meg, hogy fejlődjön a magyar-orosz együttműködés.

Az uniós szankciókról szólva kijelentette: a gazdasági szankciók nem képesek megoldani a politikai problémákat, hanem csak súlyosbítják a gazdasági helyzetet. 2015-ben a szankciók miatt a kétoldalú áruforgalom több mint 40 százalékkal csökkent, és az idei év elején is folytatódott ez a tendencia - mutatott rá.

Az orosz miniszter ugyanakkor azt mondta, hogy a két ország fejleszteni akarja az együttműködését, és még vannak olyan projektek, amelyek megvalósításra várnak. Kiemelte a mezőgazdasági beruházások és a gyógyszergyártás jelentőségét, továbbá üdvözölte, hogy Magyarország keresi az együttműködési lehetőségeket az orosz régiókkal.

A két miniszter a sajtótájékoztató előtt aláírta az ülés jegyzőkönyvét, majd Szijjártó Péter a Nemzetközi Befektetési Bank elnökével, Nyikolaj Koszovval együttműködési megállapodást írt alá a tárca és a bank között. Ezt követően egy szándéknyilatkozatot is aláírtak egy novoszibirszki egészségügyi központ megvalósításáról.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com