Szijjártó Péter: a cél, hogy Magyarország innovációs központ is legyen Európában

A cél, hogy Magyarország ne csak gyártóbázis, hanem egyben innovációs központ is legyen Európában, ezért jó hír, hogy mára sikerült megalapozni a gazdaság dimenzióváltását - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.A tárcavezető arról számolt be, hogy a Siemens Mobility egy kutatás-fejlesztési projekt keretében több mint hatmilliárd forint értékben újgenerációs informatikai megoldásokat fejleszt a magyar fővárosban a kötöttpályás közlekedés automatizációjához kapcsolódóan, amihez a kormány nagyjából 1,5 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve negyven új, magas képzettséget igénylő munkahely létrejöttét.

Beszédében kifejtette, hogy a német vállalat itteni kutatóközpontjában így mára több mint négyszázan dolgoznak hetven, csúcstechnológiás megoldásokat alkalmazó projekten. Valamint leszögezte, hogy a további bővítési törekvéseket a magyar kormány is támogatni fogja, mivel hazánk a legmagasabb szintű együttműködésben érdekelt.

Aláhúzta, hogy a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, körülbelül 300 ezer embernek adva munkát, évente három-négymilliárd eurónyi fejlesztést végrehajtva.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy miután az utóbbi időszakban duplájára nőtt az ipari termelés és közel került a teljes foglalkoztatottság, szükségessé vált a gazdaság dimenzióváltása is, hogy hazánk a globális technológiai forradalomban ne pusztán követő legyen, hanem az élen járjon.

Úgy vélekedett, hogy ehhez a technológiai színvonal és a hozzáadott érték növekedésére, az innováció, a kutatás-fejlesztés szerepének bővülésére van szükség.

"Magyarország tehát kontinentális gyártóbázis lett, és a cél egyértelmű, hogy Magyarország innovációs központ is legyen Európában" - szögezte le. Majd óriási eredménynek nevezte, hogy az itt termelő vállalatok egy jelentős része más tevékenységeit is Magyarországra hozta, például a kutatás-fejlesztést, ami megalapozza a dimenzióváltás legfontosabb lépését.

Üdvözölte, hogy tavaly először ezermilliárd forint fölé ment a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke, s a szektorban foglalkoztatottak száma meghaladta a 90 ezret. Illetve tudatta, hogy a kormány az elmúlt tíz évben hetvenegy kutatás-fejlesztési beruházáshoz nyújtott támogatást, amelyek összesen 374 milliárd forintos értéket képviseltek.

Végül hozzátette, hogy az ilyen fejlesztésekért éles verseny zajlik, ezért több változtatást is eszközöltek a beruházásösztönzési rendszerben, hogy Magyarország még vonzóbb környezetet jelentsen, és ezáltal a nagy technológiai forradalom nyertesei közé tartozhasson a jövőben.

A miniszter ezután érintette a közelmúlt legsúlyosabb kihívásait is, és aláhúzta, hogy a magyar gazdaság mindezek ellenére is meg tudta őrizni a stabilitását, ugyanis az utóbbi tizenöt évben megerősödött. Erre példaként említette, hogy tíz év alatt a kétszeresére nőtt az ipari termelés, amelynek értéke 2014-ben 25 ezer milliárd forint volt, míg 2024-ben 53 ezer milliárd forint.

"Ennek egyrészt következménye, másrészt az előfeltétele is volt, hogy az ország munkába álljon. Tíz év alatt egymillió új munkahely jött létre, ez azt jelenti, hogy ma 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon. Ehhez persze nélkülözhetetlen volt, hogy egy teljesen más adórendszerrel menjünk, mint korábban. A munkát támogató, a munkáról terheket levevő adórendszer az előfeltétele volt annak, hogy Magyarországon gyakorlatilag a teljes foglalkoztatást el tudjuk érni" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com