Szijjártó Péter: a gazdasági együttműködés az amerikai-magyar kapcsolatok legjobban működő pillére

Jelenleg a gazdasági együttműködés az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolat legjobban működő pillére, s a kormány számít a hazánkban jelen lévő amerikai cégekre a viszony életben tartása érdekében - jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán azt hangoztatta, hogy naiv illúziónak bizonyult a tavalyi év elején az a remény, hogy nyugodtabb idők jönnek a koronavírus-járvány után, ugyanis kitört az ukrajnai háború, és ennek nyomán példátlan módon, rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság.
    

Beszédében a súlyos kihívásokat emlegette, és aláhúzta, hogy ugyan regionális fegyveres konfliktusról van szó, annak az árát egész Európa fizeti az egekbe szökő infláció, a magas élelmiszer- és energiaárak, illetve a kontinens versenyképességének romlása miatt. Nagy hibának nevezte, hogy Európa versenybe bocsátkozott a világ vezető katonai hatalmának számító Egyesült Államokkal az Ukrajnának nyújtott védelmi segítségnyújtás terén. Rámutatott, hogy a háború Európában zajlik, s bár a negatív következmények globálisak, legsúlyosabban mégis a szomszédságban érezhetők, nem az országtól több ezer kilométerre.
    

Kitért a gazdasági nehézségekre válaszként hozott amerikai inflációcsökkentési törvényre is, kiemelve, hogy a jogszabály Európa számára hátrányos, az Egyesült Államok szempontjából azonban hazafias és érthető. Ezzel szemben, szavai szerint, az európai uniós válaszlépések, azon belül is főként a szankciók negatív hatással vannak a helyi gazdaságra, amely szenved a korlátozásoktól, miközben nincs közelebb a háború vége.
    

Szijjártó Péter közölte, hogy az ukrajnai eszkaláció kockázata ráadásul magasabb, mint eddig bármikor, részben a fokozott fegyverszállítások, részben a nukleáris fenyegetőzés miatt. Úgy vélekedett, hogy Magyarország a diplomáciai rendezést képviselő álláspontjával kisebbségben van a transzatlanti szövetségben, de a világ nem csak ezen országokból áll, és a "buborékból kitekintve" jól látható, hogy a kormány a globális többséghez tartozik ez ügyben.
    

Kiemelte, hogy a háború egyik legkárosabb következménye a blokkosodás újraindulása, ami különösen rossz hír Közép-Európa számára, hiszen a régió mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán. Ezért ehelyett konnektivitásra és kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködésre lenne szükség - mondta. Hozzátette, hogy az európai gazdasági fejlődés alapját a fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető, olcsó orosz energiahordozók kombinációja jelentette eddig, a kötelékek azonban elvágásra kerülnek, de a helyzet tovább is romolhat, mert egyesek az európai-kínai együttműködést is fel akarnák számolni, ami "kiütné" az európai gazdaságot.
    

A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország nem diszkriminálja egyetlen állam vállalatait sem, így a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává vált az autóiparban, ami garancia a hosszú távú gazdasági növekedésre és védettséget jelent a bizonytalanságokkal szemben. Emlékeztetett, hogy hazánkban mindhárom német prémium autómárkának gyára van, s a világ hét legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójából már ma is jelen van három, miközben a szektorban a nyugati vállalatok teljesen függővé váltak a keleti partnerektől, így az európai-kínai kapcsolatok elvágása rendkívül súlyos sebeket ejtene a gazdaságon.
    

Végül pedig közölte, hogy az amerikai cégek alkotják Magyarországon a második legnagyobb beruházói közösséget, 1700 vállalat mintegy 107 ezer embert foglalkoztat, és 2022-ben - 16 százalékkal - megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja. Tájékoztatása szerint a kormány az utóbbi nyolc évben 103 amerikai beruházást támogatott nagyjából kétmilliárd dollárral, és jelenleg is nyolc társasággal folynak ilyen tárgyalások.
    

Hangsúlyozta, hogy ma a gazdasági együttműködés az amerikai-magyar kapcsolat legjobban működő pillére, ami gyakori, amikor Budapesten jobboldali, Washingtonban pedig demokrata párti vezetés van, s a kormány számít az amerikai cégekre a viszony életben tartása érdekében. Érintette a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződés felmondását is, üdvözölve, hogy az amerikai republikánus párti vezetők ígéretet tettek annak újrakötésére kormányváltás esetén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com