Szijjártó Péter: a japán Nissin Foods a második európai gyártóüzemét is Magyarországra hozza

Az instant ételek gyártása terén a piacvezetők közé tartozó, japán Nissin Foods most a második európai gyártóüzemét is Kecskemétre hozza, a 40 milliárd forint értékű beruházással megduplázzák a cég eddigi helyi kapacitását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a Nissin Foods japán élelmiszeripari cég egy körülbelül 40 milliárd forintos beruházás keretében új gyártó egységet hoz létre Kecskeméten zacskós és poharas kiszerelésű instant tésztalevesek előállítására. Az állam a fejlesztést több mint tízmilliárd forinttal támogatja, ezzel segítve a munkavállalói létszám 600-ra növelését.

Beszédében rámutatott, hogy a vállalat az elérhető legmodernebb technológiát hozza Magyarországra, ráadásul működése során többségében helyi alapanyagokat használ, így folyamatosan bővül a magyar beszállítói arány.

Hozzátette, hogy a Kecskeméten előállított termékek 90 százalékát a külpiacokon értékesítik, és a gyár jelenleg 250 millió darab feletti éves kapacitással rendelkezik, amit most meg fognak duplázni.

Szijjártó Péter, a keleti nyitás stratégiáját is méltatva, kiemelte, hogy Magyarországon több mint kétszáz japán vállalat működik, amelyek 30 ezer embernek adnak munkát, a kormány pedig az elmúlt tíz évben 72 nagy japán beruházáshoz nyújtott támogatást.

Érintette azt is, hogy Bács-Kiskun vármegye egyre emelkedő mértékben járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, a munkanélküliség tíz év alatt 9,3 százalékról 4,5 százalékra csökkent, eközben pedig az ipari termelés értéke 1800 milliárd forintról 3800 milliárd forintra nőtt.

"A magyar gazdaságpolitika egyik legfontosabb célja annak a helyzetnek a fenntartása, hogy mindenki tudjon dolgozni Magyarországon, aki akar. A teljes foglalkoztatás megvédéséhez folyamatosan újabb és újabb beruházásokra van szükség. Ezért kell az idei esztendőben megállapodni legalább száz új gyár építéséről" - hangsúlyozta.

A miniszter arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány és a háborús időszak is egyértelműen bizonyította, hogy az élelmiszerellátás képessége szó szerint létfontosságú nemzetstratégiai kérdés, ezért stratégiai ágazatként kell kezelni az élelmiszeripart, a legjobb körülményeket kell biztosítani a fejlesztéséhez.

"Két stratégiai célt fogalmaztunk meg magunkkal szemben az élelmiszeripar területén. Először is, hogy Magyarország legyen képes az önellátásra. Ez meg is valósult, hiszen Magyarországon a mezőgazdaság kétszer annyi terményt állít elő, mint amit el tudunk fogyasztani, praktikusan meg tudunk enni. A másik stratégiai célkitűzés pedig úgy szól, hogy az élelmiszeriparban Magyarországon működő nagyvállalatok minél nagyobb mértékben használjanak fel magyarországi alapanyagokat, terményeket" - mondta.

Aláhúzta, hogy az utóbbi tíz évben 287 nagy élelmiszeripari beruházás jött létre hazánkban állami támogatással, 1400 milliárd forint értékben. A szektor pedig, szavai szerint, nemcsak túlélte a kríziseket, hanem elképesztő csúcsokat is döntött: termelési értéke 2020-ban 3800 milliárd forint volt, 2024-ben pedig már 6500 milliárd forint.

"Ez egy óriási növekedés, világosan mutatja azt, hogy mekkora áttörésszerű siker és növekedés övezte a magyar élelmiszeripar elmúlt éves működését" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com