Szijjártó Péter: a kormány nem veszélyt, hanem lehetőséget lát az együttműködésben Kínával

Az Európai Unió is jobban tenné, ha ellenségeskedés helyett a kulturált együttműködés útját választaná Kínával, ebben a magyar kormány nem veszélyt, nem kockázatot, hanem nagy lehetőséget, nagy esélyt lát - közölte a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.A tárcavezető a kínai tulajdonú Wasion Holdings Limited projektbejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat mintegy négymilliárd forint értékben Gödöllőre telepíti a hatodik globális kutatás-fejlesztési és gyártócsarnokát, ahol 2025-től évente egymillió okos villanyórát fog előállítani.
    

A barnamezős beruházáshoz az állam 390 millió forintos támogatást nyújt, így hozzájárulva háromszáz új munkahely létrehozásához - tájékoztatott.
Beszédében leszögezte, hogy a projekt segíteni fog a kiviteli rekordok újabb megdöntésében is, ugyanis a cég a termékeit ötven országba exportálja, illetve a hazai gazdaság dimenzióváltátását is előmozdítja.
    

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ez a beruházás is bizonyítja, hogy megéri józan észen alapuló külpolitikát folytatni. "Az a helyes, ha egy magunkfajta ország nem ellenségeskedik, és nem bonyolódik különböző terméketlen és értelmetlen vitákba a világ egyik gazdasági szuperhatalmával, hanem együttműködésre törekszik" - húzta alá.
    

Úgy fogalmazott, hogy a kölcsönös tiszteletre alapozott magyar-kínai együttműködés már meghozta a gyümölcsét, minthogy a kelet-ázsiai ország vállalatai számos modern beruházást hoznak hazánkba, sok munkahelyet teremtenek, segítik a családok megélhetését és a gazdasági növekedés fenntartását. "Ezt az észszerű, gazdasági érdekérvényesítésre lehetőséget adó külpolitikát folytatjuk, hiszen ez felel meg Magyarország érdekeinek, ez hoz beruházásokat, ez hoz létre munkahelyeket, és ez segít nekünk növekedési pályán tartani a gazdaságot. Márpedig nekünk ez az érdekünk, és nekünk a magyar érdek az első" - hangsúlyozta.
    

A miniszter arra is kitért, hogy az utóbbi évek során teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, odalett a fejlett nyugati technológiák és az olcsó keleti nyersanyagok kombinációjára épülő növekedési modell Európában. "Sajnos a nyugat-európai politikusoknak még ez sem elég. Vannak, akik már Kelet és Nyugat blokkokra osztását, a kínai és az európai gazdaság egymástól való elszigetelését szorgalmazzák. Mi azt gondoljuk, hogy az igazi veszélyt, az igazi rizikót a világra a blokkosodás jelentheti" - figyelmeztetett.
    

Majd leszögezte, hogy ehelyett a konnektivitás lenne kívánatos, az, hogy a következő időszak a globális összeköttetésekről szóljon. Rámutatott, hogy a kormány gazdaságpolitikai stratégiája nagyban épül arra, hogy az ország a Kelet és Nyugat közötti civilizált együttműködés egyfajta találkozási pontja legyen. Szavai szerint ez sikeresnek bizonyult az eddigiekben, és ez a pozíció garanciát jelent a gazdasági növekedésre.
    

Végezetül a keleti nyitás eredményeit méltatta, érintve, hogy a magyar-kínai gazdasági együttműködés rekordjai évről évre rutinszerűen dőlnek meg. "Mára a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontja Magyarország lett. Egyre több kínai vállalat választja Magyarországot beruházásának helyszíneként" - közölte.
    

Aláhúzta: ennek oka, hogy egyrészt a magyar beruházásösztönzési rendszer Európa legjobbja, másrészt a kormány soha nem diszkriminálta a beruházókat származási országuk alapján, bár az elmúlt években többször nagy volt a nyomás a kínai vállalatok elutasítása érdekében. "Mi ezen nyomásgyakorlásnak mindig ellenálltunk, s ellen is fogunk állni. Számunkra a gazdaságpolitika végrehajtásában kizárólag a nemzeti érdek számít. Nekünk, magyaroknak senki nem mondhatja meg, milyen vállalatot támogassunk, vagy milyet ne, és hogy milyen beruházást ösztönözzünk, vagy éppen milyet ne. Ezt kizárólag mi, magyarok dönthetjük el" - hangoztatta.
    

"Az egész európai gazdasági közösség jobban tenné, hogyha ellenségeskedés helyett a kulturált együttműködés útját választaná a Kínai Népköztársasággal (.) Mi a Kínával való együttműködésben tehát nem rizikót, nem veszélyt, nem kockázatot, hanem nagy esélyt és nagy lehetőséget látunk" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com