Szijjártó Péter: a magyar gazdaság a rendkívüli nehézségek ellenére is jól helytállt idén

A magyar gazdaság a rendkívüli nehézségek és turbulenciák jellemezte jelenlegi globális környezetben is jól helytállt idén, ami jó alapot biztosít a jövő évi jelentős növekedéshez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán először is az utóbbi évek súlyos kihívásaira emlékeztetett, rámutatva, hogy a status quo többször is a feje tetejére állt, s a világgazdaság súlypontja kelet felé tolódott, a beruházásokért pedig minden korábbinál élesebb verseny indult.

Veszélyesnek nevezte a világ ismételt blokkosodásának irányába mutató folyamatokat, s hangsúlyozta, hogy a tömbösödés élesen ellentétes lenne a magyar nemzeti érdekekkel, a kormány ezért ehelyett az összeköttetések, a konnektivitás erősítésére összpontosít. Ennek kapcsán a gazdasági semlegesség stratégiáját méltatta, amelynek alapján Magyarország a keleti és a nyugati világgal is együttműködik.

"A gazdasági semlegesség nem egy ideológia, hanem maga a valóság, hiszen Magyarország a hátunk mögött hagyandó esztendőben is tovább erősítette a pozícióját a keleti és a nyugati gazdaságok fontos találkozási pontjaként" - húzta alá.

"Az európai és egyben a globális gazdaság jövőjét is meghatározó nagy nyugati és nagy keleti vállalatok együttműködésének első számú európai helyszínévé vált Magyarország" - tette hozzá.

Majd tudatta, hogy tavaly és az idei év első felében összesen 255 beruházáshoz nyújtott támogatást az állam, ezen 869 milliárd forint pedig több mint 6000 milliárd forintnyi beruházást generál az országban, mintegy 25 ezer új munkahelyet hozva létre. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ezen időszakban hazánkba bejelentett nagyberuházások volumenének 62 százaléka Kínából érkezett, a második helyen pedig Dél-Korea áll, amelyet Németország követ.

"Ez alátámasztja azt a statisztikát, amely szerint az Európába irányuló kínai beruházások 44 százaléka Magyarországra irányult ebben az esztendőben" - jegyezte meg. Illetve arra is kitért, hogy a legtöbb munkahelyet is a kínai beruházók teremtették idén (11 500-at), míg a második legtöbbet a német vállalatok (több mint háromezret). Ugyanakkor a beruházások számának tekintetében Németország áll az élen huszonhéttel, ezt a magyar beruházások követik huszonkettővel és a kínaiak tizenhárommal.

"Hogy a magyar gazdaság mennyire diverzifikált, azt mutatja a tény, hogy összesen tizenkilenc iparágba érkezett kormány által támogatott beruházás" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a legtöbb továbbra is az elektromobilitáshoz kapcsolódott. Úgy vélte, hogy a gazdaság dimenzióváltását segíti, hogy tizenöt esetben tudott a kormányzat kutatás-fejlesztési nagyberuházásokat támogatni. Emellett az üzleti szolgáltatóközpontok, az informatikai és a kutatás-fejlesztési beruházások összesen több mint kétezer munkahelyet tudtak létrehozni.

Aláhúzta: a magyar beruházásösztönzési ügynökség által hazánkba hozott beruházások értéke mintegy másfélszerese annak, amit a másik három visegrádi állam hasonló ügynökségei produkáltak összesen. A miniszter leszögezte, hogy ezen rekordok alapja az, hogy a német és a kínai vállalatok egymásra épülő stratégiája Magyarországon jelenik meg a legkézzelfoghatóbb módon. Felidézte, hogy a kínai BYD Szegeden hozza létre első európai gyárát, de a német BMW üzemépítése is jelentős előrehaladást ért el idén, ahogy a Mercedes is folyamatosan dolgozik második gyára építésén.

"Ezen beruházásokkal pedig Magyarország be fog lépni azon államok táborába, amelyek elmondhatják magukról, hogy évente több mint egymillió személyautót állítanak elő" - hangsúlyozta. Ezzel összefüggésben pedig rámutatott, hogy az elektromos járművekhez szükséges akkumulátorokat gyártó vállalatok is felpörgették a beruházásaikat.

Végül érintette a beruházásösztönzési rendszer működésében eszközölt változtatásokat is, amelyek fő célja az, hogy ezek a támogatások minél szélesebb körben, minél több magyar cég számára is elérhetők legyenek.

"A magyar gazdaság egy rendkívüli hullámokkal és turbulenciákkal tarkított világgazdasági környezetben kellett, hogy helytálljon az idei esztendőben. Ez a helytállás jól sikerült, és ez a helytállás megfelelő alapot biztosít arra, hogy a jövő évben egy jelentős gazdasági növekedést tudjunk majd felmutatni" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com