Szijjártó Péter: a magyar gazdaság életerőssé vált

Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság életerőssé vált, és minden beruházás, amelyet a magyar vállalkozók tesznek, egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben, amikor beruházástámogató szerződést adott át a helyi Bumet Hungary Kft.-nek.Szijjártó Péter azt mondta, az államnak meg kell védenie az emberek élete és egészsége mellett a munkahelyeket is, mert ahhoz, hogy az ország működőképes maradjon, a gazdaságnak is működőképesnek kell lennie. "A magyar emberek munkájára van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen" - összegezte álláspontját a tárcavezető.

    
A magyar kormány a gazdaságstratégia kialakításakor úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot támogatja, ezért is járul hozzá például a debreceni Bumet Hungary Kft. 552 millió forintos beruházásához 276 millió forinttal, megőrizve ezzel 158 munkahelyet a vállalkozásnál - tette hozzá a miniszter.
    

A Bumet Hungary Kft. holland tulajdonosi hétterére utalva Szijjártó Péter kitért a magyar-holland együttműködésre is.     Hollandia jelenleg a 7. legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak és a 10. legjelentősebb beruházó: 550 holland vállalat 16 ezer embernek ad munkát hazánkban - mutatott rá a külügyminiszter.
    

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Bumet volt az egyik első külföldi vállalkozás, amely 2011-ben Debrecenben "megtelepedett", visszaigazolva azt az 1998-ban indult gazdaságfejlesztési elképzelést, amely a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások támogatását és a szakképzés gyakorlatorientált átalakítását tűzte ki célul.
    

A Bumet jó példa arra, hogy ha jó a vállalkozás, jó a helyszín és jó az együttműködés, akkor kész a siker - mondta a kormánypárti politikus. Hegedűs Krisztián, a Bumet Hungary Kft. gyárigazgatója, miután átvette a támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági minisztertől, egyedülállónak nevezte a debreceni befektetői környezetet, ahol magas színvonalú termelést tudtak megvalósítani a préselt alkatrészgyártásban, a kézi robothegesztő felületkezelési technológiában.
   

 A 158 főt foglalkoztató debreceni gyár tavalyi árbevétele elérte a 11,6 millió eurót, amelynek több mint 99 százaléka exportból származott - hangzott el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com