Szijjártó Péter: a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok töretlenül fejlődnek

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem 3 ezer munkahelyet véd meg a térségben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kazincbarcikán, a BorsodChem új beruházásának bejelentésén.Hozzátette: a BorsodChem az eddigi éves 200 kilótonna gyártási kapacitást 90 kilótonnával megemeli, ezzel új salétromsav gyártási kapacitást hoz létre, és megtartja világpiaci vezető pozícióját ezen a területen. Szijjártó Péter kiemelte, a BorsodChem a magyar gazdaság egyik legfontosabb vállalata, a hazai és az európai vegyipar egyik vezető vállalatává vált, amely a világjárvány ellenére sem bocsátott el munkavállalót, sőt növelte az alkalmazotti létszámot.

    
A Magyarországról Kínába irányuló export az idén 12 százalékkal nőtt, a két ország közötti kereskedelmi forgalom 18 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt három hónapban öt jelentős kínai vállalati beruházást jelentettek be Magyarországon, amelyekkel együtt az idén tíz új kínai befektetés jön létre, ez 140 milliárd forint beruházási értéket képvisel.
    

A miniszter kijelentette: a keleti nyitás politikája egyértelmű siker. Hozzátette, hogy tavaly a világon végrehajtott összes beruházás 45 százalékát keleti tőkéből finanszírozták, a magyar export keleti irányba az elmúlt tíz évben 22 százalékkal nőtt, tavaly pedig a legtöbb beruházás Magyarországra keletről érkezett.
    

Magyarországon a kínai beruházások összértéke meghaladja az 5 milliárd dollárt, a kínai vállalatok több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak, A két ország közötti együttműködés bizonyította, hogy rendkívüli időszakban is jól működik - jelentette ki a külgazdasági miniszter. Elmondta, tavasszal 185 repülőgéppel szállított Magyarország Kínából az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket, szerdán újabb 1 millió darab favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Kínából, ezzel számuk 2,8 millióra nőtt.
    

Beszédében Szijjártó Péter aláhúzta, Magyarország kormánya a tisztességes piaci versenyt támogatja, ezért elutasít minden nemzeti alapú diszkriminációra történő felhívást. Magyarországon a vállalatoknak tulajdonosi hovatartozástól függetlenül kell betartaniuk minden jogszabályt. Szijjártó Péter szerint a koronavírus világjárvány következtetéseiből levonható, hogy új világgazdasági korszak következik, a magyar külpolitikának egyértelmű célja a magyar gazdaság érdekeinek érvényesítése, és az, hogy Magyarország a győztesek közé tartozzon a gazdasági kapacitások újraelosztásának versenyében.
    

A külgazdasági miniszter méltatta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari teljesítménye az elmúlt tíz évben 72 százalékkal nőtt, a munkanélküliség ez idő alatt harmadára csökkent, az ország megyéi közül itt van a hetedik legtöbb külföldi befektetett tőke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com