Szijjártó Péter: a magyar-kínai kapcsolatok megerősítése komoly eredményeket hozott gazdaságilag

Rendkívüli gazdasági eredményeket hozott az utóbbi években a kapcsolat megerősítése Magyarország és Kína között, ennek pozitív hatásai az emberek mindennapi életében is érezhetők - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Orbán Viktor kormányfő találkozott kínai kollégájával, Li Csianggal és Hszi Csin-ping elnökkel is, akikkel a kétoldalú együttműködés legfőbb kérdéseiről tárgyaltak. Aláhúzta: a két ország hat évvel ezelőtt írta alá az átfogó stratégiai partnerségi megállapodását, és ezzel sikerült megerősíteni a politikai kapcsolatokat, ami rendkívül komoly gazdasági eredményekkel is járt, a mindennapi életben is érezhető pozitív hatásokat hozott, például a korszerű technológiát hozó és sok munkahelyet teremtő kínai beruházások képében.
    

Hszi kiemelte, hogy az általa meghirdetett Egy övezet, egy út kezdeményezés, illetve a magyar kormány keleti nyitási stratégiája erősíti egymást. Valamint arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány alatt milyen fontos együttműködés alakult ki a két ország között, amely nagyban hozzájárult az életek mentéséhez, mivel Magyarország orvosi eszközöket, majd Kína később vakcinákat szállított a másik félnek - tudatta.
    

Emellett tájékoztatása szerint a kínai elnök leszögezte, hogy Európa és Kína együttműködésének nem az ellenségeskedésről, hanem a kapcsolatokról kellene szólnia, és Orbán Viktor is megerősítette, hogy ebben számíthat Magyarországra. "Mi Európában is egy olyan álláspontot képviselünk, amely az észszerűségen alapul, és a kínai-európai összeköttetéseket, a gazdasági együttműködés fokozását célozza, mert teljesen egyértelmű, hogy a kínai modernizációt az európai gazdaságok is a maguk javára tudják fordítani" - hangsúlyozta.
    

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy hazánk megbízható partnerként van elkönyvelve a kelet-ázsiai országban, amely mindig a józan ész politikáját képviselte, kapcsolatait pedig a kölcsönös tiszteletre alapozta. "Nekünk nem az a feladatunk, hogy megjegyzéseket tegyünk más országok, például Kína belső ügyeire. Nekünk nem az a dolgunk, hogy megmondjuk más országok polgárainak, például a kínaiaknak, hogy ők hogyan éljenek. Ezt bízzuk rájuk. Mi kizárólag a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését vesszük napirendre, és nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, amelyekhez semmi közünk nincsen" - fogalmazott.
    

"Tehát van egy, kölcsönös tiszteleten alapuló és kölcsönös érdekeket előtérbe helyező együttműködés, amelyből nagyon sokat profitálunk" - vélekedett. Emlékeztetett rá, hogy ez közös pont a korábbi baloldali kormányok és a jelenlegi vezetés külpolitikája között, ugyanis Medgyessy Péter egykori miniszterelnök is komoly erőfeszítéseket tett a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztése érdekében.
    

"Ha a mai baloldali pártok nem adnák fel a hagyományoknak ezt a részét, akkor nyugodtan lehetne közös pont a magyar politikában, hogy az együttműködés Kínával abszolút nemzeti érdek" - mondta. A miniszter elmondta, közép-európai összevetésben Magyarország messze a legtöbb exportlicensszel rendelkezik az élelmiszeripari termékekre vonatkozóan. Egyeztetés zajlott az úgynevezett regionalizáció bevezetéséről is, ami azt jelentené, hogy például madárinfluenza-járvány kitörése esetén nem az egész országot, csak az adott térséget illetően rendelnének el importtilalmat.
    

Rámutatott, hogy Közép-Európában Magyarország abban a tekintetben is jól áll, hogy heti tíz közvetlen légi járat üzemel Budapest és különböző kínai nagyvárosok között, és ezzel kezd visszaépülni az a Covid előtt pozíció, hogy hazánk Kína egyik első számú turisztikai piaca a térségben. "Természetesen a beruházások jelentik most a fő kapcsolódási pontot a két ország között gazdaságilag. 2020 után az idei esztendőben ismét Kínából jön a legtöbb beruházás" - jegyezte meg.
    

Érintette azt is, hogy a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyárából hat kínai, s közülük három is elkötelezte magát Magyarország mellett. "Ezáltal megkapjuk a lehetőséget, hogy az európai gazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló technológiai fordulatban az élenjárók között legyünk, tehát a legtöbb profitot tudjuk ebből magunknak megszerezni" - jelentette ki.
    

Közölte, hogy több kínai vállalatvezetővel is találkozott, akik elmondták, hogy magyarországi beruházásokat terveznek, miután hallottak az ottani kiváló körülményekről. "Tehát a kínai beruházások üteme nemcsak fennmarad, hanem növekedni is fog, ez pedig hozzásegít minket ahhoz, hogy Magyarországon a munkahelyeket részben meg tudjuk védeni, részben pedig új munkahelyeket tudjunk létrehozni" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com