Szijjártó Péter: a paksi beruházás munkálatai jól haladnak, az idei év végére eljutunk az első betonig

A paksi bővítés munkálatai jól haladnak, az év végére az első beton is lekerülhet a földbe, de hasonlóan fontos mérföldkő a zónaolvadék-csapda és a reaktortartály gyártása is, amelyek közül az első elkészült, míg a másik gyártása rövidesen megindul - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval közösen tartott sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a jelenlegi menetrend alapján az idei év végére tudnak eljutni a rendkívül fontos mérföldkőnek számító "első betonig", de ugyanilyen kritikus pont a két nagy tömegű nukleáris berendezés, az úgynevezett zóna-olvadékcsapda és a reaktortartály legyártása is.
    

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy előbbi gyártása elkészült Oroszországban, így ősszel a leszállítására is sor kerülhet, ami nem lesz kis művelet, mert a tömege több mint 700 tonna, ez nagyjából tizenöt darab Airbus A320-as utasszállító repülőgépnek felel meg. A másik kritikus fontosságú, hosszú gyártási eszköz maga a reaktortartály, ennek a gyártása áprilisban kezdődik meg - tudatta.
    

"Tehát a két kritikus eszköz tekintetében az egyik készen van, a másik gyártása pedig most kezdődik" - tette hozzá. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy jelenleg a talajszilárdítási munkálatok folynak 17 hektárnyi területen, ehhez 75 ezer cölöpöt kell lefúrni, amelyből nyolcezer már megvan. Majd hangsúlyozta, hogy ezt a munkát egy német vállalat végzi, és jövő év nyaráig kell elkészülni vele.
    

"Körülbelül másfél millió méternyi furat lesz a földben. Na most, ha ez a munka nem a Földön, hanem a Plútó nevű bolygón történne, akkor ennyi furattal a Plútó felszínétől annak a magjáig tudnánk eljutni, csak hogy érzékeljük a mértékeket" - fogalmazott. "Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a paksi beruházás munkálatai jó ütemben és folyamatosan haladnak, és továbbra is tudjuk tartani azt a tervünket, hogy a következő évtized elejére a két új blokkot rá tudjuk kapcsolni a hálózatra" - közölte.
    

A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak európai és globális válságai jól demonstrálták, hogy azok az országok vannak biztonságban, amelyek maguk tudják fedezni az energiaszükségletüket. "Így tehát Magyarország energiabiztonságának növelése érdekében is arra van szükség, hogy növeljük a saját energiaelőállítási kapacitásunkat" - mondta.
    

Rámutatott, hogy hazánk földrajzi és természeti adottságaiból kifolyólag ez elsősorban a nukleáris energiatermelési kapacitások fejlesztésével lehetséges, a paksi bővítéssel így olcsón, biztonságosan és fenntartható módon lesz biztosítható az ország működtetéséhez szükséges áram egy jelentős része. Leszögezte, hogy a paksi bővítés igazi nemzetközi projekt, hiszen az orosz fővállalkozó mellett német, francia, osztrák, svéd és amerikai szereplők is találhatók az alvállalkozói láncban.
    

"A paksi telephelyen az atomerőmű beruházásának munkálatai folyamatosan haladnak, nincs akadálya annak, hogy az idei esztendő végére az első betonig eljussunk, nincs akadálya annak, hogy a következő évtized elején a két új blokk a magyar energiaellátási hálózatra rákapcsolódjon" - összegzett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com