Szijjártó Péter: a paksi bővítés sikere a magyar gazdaság versenyképességének hosszú távú garanciája

A paksi bővítés sikere a magyar gazdasági versenyképesség hosszú távú garanciája, ezért különösen jó hír, hogy a beruházás továbbra is jól halad, és újabb fontos mérföldköveket sikerült elérni az építkezés során - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az oroszországi Szocsiban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb, a török, az iraki és a fehérorosz kormány képviselőivel, illetve a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalása után arról számolt be, hogy utóbbi találkozón ismét áttekintették a paksi bővítés állását.
    

"A paksi beruházás sikere a magyar gazdaság versenyképességének hosszú távú garanciája. Ezáltal garantálni tudjuk Magyarország számára azt, hogy az ország villamosenergia-ellátása biztonságban lesz hosszú évtizedekre, hiszen nagyjából az ország lakossága és ipara által szükségesnek tartott villamos energia mintegy 70 százalékát mi magunk elő fogjuk tudni állítani" - jelentette ki.
    

"Ez nagyon komoly függetlenséget ad majd nekünk a nemzetközi energiapiac néha teljesen esztelen változásaitól, az egekbe ugró áraktól például. Ugyanakkor a beruházás nemcsak a versenyképességünket, hanem a rezsicsökkentés vívmányát is meg fogja tudni védeni. Tehát a paksi beruházás sikeres végigvitele egy igazi nemzeti érdek" - szögezte le.
    

Szijjártó Péter újabb mérföldköveket emlegetett a projekttel kapcsolatban, mondván, hogy a blokkhoz szükséges két legfőbb nukleáris eszköz gyártása közül az egyik, az úgynevezett zóna-olvadékcsapda gyártása már lezárult, így megkezdhették a műszaki átadás-átvétel folyamatát. "Hogyha mindent rendben találunk, akkor a második negyedév során Paksra el is fogjuk tudni hozni ezt a hatalmas eszközt, amely a nukleáris erőmű egyik lelke lesz" - mondta.
    

Tájékoztatása szerint a másik nagy tömegű eszköz, a reaktortartály gyártása április elején indul a magyar szakértők jelenlétében. A miniszter üdvözölte, hogy gőzerővel zajlik az építkezés előkészítése, jelenleg a talajszilárdítást végzik német, amerikai és más alvállalkozók. Ennek során 72 ezer cölöpöt kell lefúrni, amelyből 9234 megvan, ez 12 százalék feletti eredményt jelent.
    

Aláhúzta, hogy rendkívül fontos mérföldőre kerül majd sor az idei év végén, amikor is lekerülhet az első beton a földbe, ennek azonban lényeges előfeltétele az itt alkalmazandó technológia tesztelése, ami a múlt pénteken meg is kezdődött. "Ezáltal újabb nagyon fontos előfeltételt tudtunk kipipálni abban a tekintetben, hogy az idei esztendő végén az első betonhoz el tudjunk jutni" - fogalmazott.
    

Kitért arra is, hogy eközben folynak az egyeztetések a Framatome és a Siemens konzorciumával arról, hogy milyen módon lesz alkalmazható majd a német és francia irányítástechnika az erőműben. "Tehát a beruházással újabb nagyon fontos mérföldköveket értünk el, és ezek a mérföldkövek előrevetítik azt, hogy az idei év végén megtörténik az első beton ünnepsége, és a következő évtized elején pedig a két új reaktorblokkunkat fel tudjuk majd kapcsolni a hálózatra" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com