Szijjártó Péter: a vidéki gyárak munkásai nélkül soha nem lenne tudásalapú gazdaság Magyarországon
A bel-budapesti milliárdosok lenézik a vidéki gyárakban dolgozó embereket, miközben nélkülük nem lenne tudásalapú gazdaság Magyarországon, amire jó példa a Fastron Hungária Kft. új beruházása is Tolnában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a városban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Fastron Hungária Kft.
friss beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a német tulajdoni hátterű elektronikai vállalat 4,2 milliárd forint értékben bővíti a kapacitását, illetve energetikai fejlesztést hajt végre, amihez a kormány 1,4 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve 350 munkahely bebiztosítását és harminc új munkahely létrejöttét, részben a kutatás-fejlesztés területén.
Beszédében kiemelte, hogy a világ legnagyobb autóipari, elektronikai és orvostechnológiai vállalatainak beszállító Fastron nem pusztán többet fog itt termelni, hanem egy technológiai ugrást hajt végre, gyára így egy modern, magas hozzáadott értéket képviselő európai gyártóbázissá válik Magyarországon.
Illetve arra is kitért, hogy az elmúlt években Tolna vármegyében a háromszorosára nőtt az ipari termelés értéke, tavaly már csaknem elérte az 1000 milliárd forintot, miközben a munkanélküliség a harmadával csökkent.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy a mostani beruházás is jól demonstrálja, hogy minden nehézség ellenére is hatalmas léptekkel halad előre a magyar gazdaság dimenzióváltása, mivel a hazánkban működő cégek folyamatosan hozzák ide a prémium kategóriás gyártási, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenységeket.
"Ugye egy gazdaság úgy működik stabilan, mint egy háromszög, hogy ha az alapjára állítjuk, akkor stabil, ha a csúcsára, akkor viszont eldől (…) Először is szükség van arra, hogy egy kritikus mennyiségű termelési teljesítmény létrejöjjön, s így a termelésben részt vevő munkások és mérnökök teljesítménye alapján a tulajdonosok a megelégedettségük okán a magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket is - mint a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatások - szintén idehozzák Magyarországra" - tudatta.
"Ez fordítva nem megy, tehát nem lehet először kutatás-fejlesztést csinálni, és utána termelni. Először termelni kell, utána jön a magas hozzáadott érték, a prémium termelés, a kutatás-fejlesztés" - folytatta.
"Ezért én magam is vidéki emberként vissza szoktam utasítani azokat az általában bel-budapesti milliárdosoktól érkező kritikákat, amelyek ’összeszerelő üzemként’ aposztrofálják az országot, ezáltal lenézik a vidéki gyárakban kiváló teljesítményt nyújtó munkásokat, mert az a helyzet, hogy a vidéki gyárakban létrejött termelés és az ott dolgozó munkások nélkül sem tudásalapú, sem kutatásalapú gazdaság nem tud létrejönni" - szögezte le.
"Így az, hogy ma Magyarországon már a prémium termelési tevékenységek és a kutatás-fejlesztés egyre nagyobb terepet hódít magának, a vidéki gyárakban dolgozó munkások teljesítményének köszönhető, mert anélkül ez egészen biztosan nem lett volna így" - vélekedett.
A miniszter ezután érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben óriási gazdasági bravúrokat hajtott végre.
Arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi háborús helyzetben könnyen Európa húzhatja a legrövidebbet, ez pedig kijelöli a magyar kormány legfőbb feladatát is: ki kell maradni minden háborúból és meg kell óvni az országot ezen konfliktusok negatív hatásaitól, különös tekintettel az energiaellátás terén.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások