Szijjártó Péter: aláírásra került a jövőbeli szegedi BYD-gyár telkének adásvételi előszerződése

Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházásáról van szó, ugyanis a világ legnagyobb elektromos autógyártó vállalata érkezik hazánkba, amely immár a Tesla számainál is jobb adatokat tud produkálni.
    

Kiemelte: a BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és a szektor kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a három német prémium márka mellett a második nagy keleti járműgyártó telepszik le itt. "A beruházás több milliárd eurós nagyságrendű, s ezres nagyságrendben teremt új munkahelyeket. A magyar kormány természetesen pénzügyi támogatást fog biztosítani ehhez, ennek mértéke az Európai Bizottsággal való egyeztetéseken kerül majd véglegesítésre" - közölte.
    

"Ez a beruházás évtizedes távlatban biztosítja azt, hogy a magyar gazdaság hosszú távú és fenntartható növekedési pályán tud maradni" - tette hozzá. "Azt gondolom, hogy ennek a gyárépítésnek a hatása hasonló lesz, mint az Audi győri vagy a Mercedes kecskeméti vagy a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének.

Az egész város kap egy új lendületet, új dimenzióba kerül, ami jó Szegednek, jó a szegedieknek" - mondta.
   

Emlékeztetett, hogy a brüsszeli politikai döntések nyomán a következő évtized Európában a zöld energiáról, az autóipar elektromos átállásáról fog szólni, amely nagyban mérsékelni fogja a károsanyag-kibocsátást, így elősegítve a környezet védelmét. "Mi, itt, Magyarországon a zöld energia és a zöld ipar mellett vagyunk, nem ideológiai, hanem gyakorlati alapon. Nálunk a környezet védelme és a versenyképesség fejlesztése kéz a kézben járnak egymással" - jelentette ki.
    

"Minden túlzás nélkül mondhatjuk el, hogy egy széles körű összefogásnak köszönhetően Magyarország a zöld elektromos autóipari átállás világbajnokai közé tartozik, a BYD magyarországi gyárépítése pedig ennek a pozíciónak a megerősítését jelenti" - fogalmazott. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a BYD-beruházásért rendkívül éles verseny folyt, amelynek a megnyerése nem lett volna lehetséges a kormány és Szeged összefogása nélkül, ahogyan a gyors megvalósítás sem lesz lehetséges szoros együttműködés és közös munka nélkül.
    

"Természetesen nem tudtuk volna megnyerni a beruházási versenyt akkor sem, ha az elmúlt tizennégy esztendőben nem hajtottuk volna végre következetesen, minden nyomásgyakorlás és eltérítési kísérlet dacára a keleti nyitás politikáját" - hangsúlyozta. Tudatta, hogy ennek eredményeképpen mára hazánk vált a kínai cégek első számú beruházási célpontjává Közép-Európában, amit bizonyít az is, hogy az utóbbi négy év során kétszer is a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra.
    

"Mi elutasítjuk azt a politikai megközelítést, amely szét akarja választani, el akarja szigetelni egymástól az európai és a kínai gazdaságot. Aki a szétválasztás, az izoláció, az elszigetelés mellett van, az rendkívül beszűkült ideológiai megközelítést alkalmaz" - vélekedett. "Az élet, a valóság épp ellentettje ennek az ideológiai megközelítésnek. Itt Magyarországon mindennél világosabban látszik a keleti és a nyugati gazdaság egymásra utaltsága, valamint az is, hogy a keleti és a nyugati gazdaság együttműködéséből mindenki profitálni tud" - fűzte hozzá.
    

A miniszter leszögezte: a kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lehessen. Kitért arra is, hogy Magyarország 2018 óta a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik, miután az elmúlt tizenöt évben 3,5-szeresére nőtt az ágazat termelési értéke, amely 2022-ben lépte át először a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt, és tavaly is újabb rekordot sikerült dönteni.
    

Botka László szegedi polgármester történelmi jelentőségűnek nevezte az aláírást a város és a magyar gazdaságtörténet szempontjából egyaránt. Üdvözölte a szoros együttműködést az ügyben a szegedi önkormányzat és a kormány között, mondván, hogy közös cél a gyár minél előbbi megépülése. Tudatta, hogy vállalták 300 hektárnyi terület átadását és az infrastruktúra fejlesztését, ide értve a teljes körű lőszermentesítést is, amellyel mostanra végeztek, illetve folyamatban van a régészeti feltárás, és egyebek mellett fejleszteni fogják az ivóvíz és a szennyvíz elvezetését is.
    

Ismertette egy friss közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a helyi lakosság mintegy 98 százaléka hallott a beruházásról, és 85 százalék határozottan támogatja is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com