Szijjártó Péter: az amerikai beruházások tompítják a "tragikusan rossz" vámmegállapodás hatásait

Noha az Európai Unió szempontjából "tragikusan rossz" az Egyesült Államokkal nemrégiben megkötött vámmegállapodás, Magyarország az amerikai beruházások érkezésével ki tudja védeni ennek a negatív hatásait, és idén már hét ilyet sikerült bejelenteni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A tárcavezető a Support Services Group Europe Zrt. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az amerikai vállalatcsoport új, az egész kelet-közép-európai régiót kiszolgáló szolgáltató központot hoz létre Szekszárdon körülbelül 940 millió forint értékben, amihez az állam 282 millió forintos támogatást nyújt, ezzel elősegítve hetvenöt munkahely megteremtését.

Beszédében kiemelte, hogy a kilenc országban mintegy tízezer embert foglalkoztató SSG idetelepülése a hetedik amerikai beruházás Donald Trump elnök idén januári hivatalba lépése óta.

Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy bár az Európai Unió szempontjából "tragikusan rossz" az Egyesült Államokkal nemrég megkötött vámmegállapodás, Magyarország az amerikai beruházások érkezésével ki tudja védeni ennek a negatív hatásait.

Leszögezte, hogy az amerikai vállalatok a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják jelenleg Magyarországon, több mint százezer főnek adva munkát, és a két ország közötti kereskedelmi forgalom is rekordot döntött tavaly, amit idén sikerülhet megismételni.

"Az elmúlt tizenegy év során 145 amerikai vállalat magyarországi beruházásához biztosított támogatást a kormány, amelynek nyomán húszezer új munkahely jött létre Magyarországon" - mondta.

Szijjártó Péter ezután a jelenlegi kor súlyos kihívásaira is figyelmeztetett, rámutatva, hogy napjainkban új világgazdasági rend van kialakulóban, az eddigi status quo felborult, s ezzel párhuzamosan az európai versenyképesség drámaian leromlott az elhibázott brüsszeli döntések következtében.

Ezért a magyar kormány fontos feladatának nevezte azt, hogy a gazdaságot a lehető leginkább megóvja ezen rossz döntések hatásaitól, megvédje a kemény munkával elért eredményeket, így például a teljes foglalkoztatást, a növekedő béreket és Európa legalacsonyabb adóit.

Szavai szerint ennek fontos eszköze a hazai gazdaság dimenzióváltásának felgyorsítása, azaz a kutatás-fejlesztéssel, magas hozzáadott értékkel és szolgáltatásokkal foglalkozó beruházások ösztönzése.

Ennek megfelelően üdvözölte, hogy az utóbbi időszakban több vállalat is Magyarországra telepítette a szolgáltató központját, miután az elmúlt tizenegy év során 116 ilyen beruházást támogatott a kormány nagyjából húszmilliárd forinttal.

"Ezzel mára elmondhatjuk, hogy Magyarországon 215 szolgáltató központ működik, amelyek most már több mint 110 ezer magyar embernek adnak munkát. A szolgáltató központoknak kulcsszerepük van a fiatal, diplomás, nyelveket beszélő tehetségek Magyarországon tartásában" - fogalmazott.

Majd tudatta, hogy a szolgáltató központoknál dolgozó magyarok 80 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és az átlagéletkor 35 év alatt van. A miniszter kifejtette, hogy a hazánkban működő szolgáltató központoknak már több mint egynegyede nem Budapesten található, a vidéki egyetemi nagyvárosok is helyet követeltek maguknak a szektorban, s így mostanra Székesfehérváron csaknem hatezren, Debrecenben több mint ötezren, illetve Szegeden és Miskolcon is 1500-1500-an dolgoznak ebben az ágazatban.

Arra is kitért, hogy ezen vállalkozások kétharmada ráadásul bővítést tervez, és 80 százalékuk magasabb hozzáadott értékű tevékenységet hoz Magyarországra, ennek nyomán pedig a jövőben egyre nagyobb szerepet játszhatnak a megyeszékhelyeken túli vidéki városok is.

Végül érintette Tolna vármegye "tagadhatatlan" gazdasági fejlődését is, arra emlékeztetve, hogy állami támogatással 41 nagyberuházás valósult itt meg az elmúlt tíz év folyamán, 127 milliárd forint értékben. Tájékoztatása szerint ennek is köszönhető, hogy a helyi ipari termelés a két és félszeresére növekedett, és a volumene tavaly először elérte az ezermilliárd forintot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com