Szijjártó Péter: az energetika területére is kiterjedhet a magyar-üzbég együttműködés

Mind a két fél sokat profitált már eddig is Magyarország és Üzbegisztán barátságából, és minden adott az együttműködés további fejlesztéséhez, egyebek mellett az energetika területén is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Taskentben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülésén először is leszögezte, hogy a kétoldalú együttműködéséből mind a két fél sokat profitált, jó példa erre, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a százmillió eurót, és eközben nagy erőkkel zajlott a hazai vállalatok itteni beruházásainak előkészítése a különleges gazdasági övezet kijelölésével párhuzamosan.
    

Tájékoztatása szerint a felek készen állnak háromszorosára növelni a létrehozott közös beruházási alap finanszírozását, 50 millióról 150 millió dollárra, hogy minden projekt támogatásban részesülhessen. Szijjártó Péter leszögezte, hogy az együttműködés a jövőben új stratégiai területre terjedhet ki, mégpedig az energetikára. Hangsúlyozta, hogy az áramigény Üzbegisztánban is megduplázódhat 2030-ra, és a termelés nagyobb mennyiségben, olcsón, fenntartható módon és biztonságosan csakis az atomenergia révén képzelhető el realisztikusan.
    

Magyarország ezért kész is támogatni az üzbég nukleáris programot, megkezdték az országból érkezett jövőbeli szakemberek képzését hazánkban, a kormány nyitott a további együttműködésre - mondta. Ezzel összefüggésben megállapodás született arról, hogy ha Üzbegisztán megköti a szerződést az orosz Roszatommal egy új erőmű építéséről, akkor magyar hűtési technológiát fognak alkalmazni - jelentette be.
    

A miniszter a felsőoktatási együttműködés kiterjesztéséről is beszámolt, rámutatva, hogy mára nincsen egy olyan vezető magyarországi egyetem sem, amely ne lenne partnerségben valamelyik üzbegisztáni intézménnyel. Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy folyamatosan emelkedik a magyar ösztöndíjprogramra jelentkezők száma is az országban, a mostani szemeszterre ezernél is többen regisztráltak.
    

Kifejtette, hogy hazánk már 2010 óta barátsággal, komoly érdeklődéssel fordul Közép-Ázsia felé, amiért akkoriban még a kormányt sok bírálat érte egyes nyugati partnerek részéről, "hülyének néztek minket", mára azonban ők is szoros viszonyra törekszenek, amióta kiderült, hogy a térség igen gazdag a ritkaföldfémekben, valamint, hogy új szállítási útvonalakra lesz szükség Kelet és Nyugat között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com