Szijjártó Péter: az új kínai gyárak működésbe lépése hozzájárul ahhoz, hogy 2025 az áttörés éve legyen

Még idén vagy a jövő év elején megkezdi a termelést több piacvezető kínai óriáscég is Magyarországon, ami nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy 2025 az áttörés éve legyen a magyar gazdaságban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság ülését megelőző sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a két ország együttműködéséből mind a két fél sokat profitál, ezért azt tovább kívánják fejleszteni a tavaly megkötött, minden területre kiterjedő stratégiai partnerségi megállapodás jegyében.

Rámutatott, hogy 2020-ban, 2023-ban, majd 2024-ben is a kínai vállalatok hozták a legtöbb beruházást Magyarországra, ahol a kormányzat támogatásával az utóbbi tíz évben 54 modern kínai nagyberuházás jött létre 7000 milliárd forintos összértékben, több mint 30 ezer új munkahelyet teremtve közvetlenül.

"És ezek a nagy kínai beruházások lehetővé tették, hogy hosszú idő után Magyarország nem a követője, hanem a globális éllovasa egy nagy technológiai forradalomnak" - jelentette ki, az autóipar elektromos átállására utalva. Kifejtette, hogy több piacvezető kínai óriáscég is idén vagy jövő év elején kezdi meg a termelését hazánkban, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy 2025 a magyar gazdaságban az áttörés éve legyen.

Erre példaként említette, hogy a BYD első európai gyára a jövő év elején kezdi meg a gyártást Szegeden, a CATL, amely a kontinens egyik legnagyobb elektromosakkumulátor-üzemét építi Debrecenben, pedig már idén termelni kezd. Emellett nyáron a Huayou Cobalt, míg ősszel a Semcorp is elindítja a gyártását.

"Ez azt jelenti tehát, hogy a nagy, világpiacvezető kínai vállalatok magyarországi gyárai az idei esztendő végéig, legkésőbb a jövő év elején termelésbe állnak, és ezzel a magyar gazdaság növekedésének nagy lendületet adnak, s lehetővé teszik, hogy az idei esztendő a magyar gazdaságban az áttörés éve legyen" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy a felek most megerősítették kölcsönös szándékukat arra nézve, hogy a nagy termelő beruházások után kutatás-fejlesztési és szolgáltatási beruházások is érkezzenek Kínából Magyarországra, amelyek felgyorsíthatnák a gazdaság dimenzióváltását.

"A kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Európában ma már Magyarország, és hasonlóképpen, a Közép-Európába irányuló kínai export légi logisztikai központja is Budapest lett" - tudatta.

"A budapesti repülőtér rekord cargoforgalmat bonyolított a tavalyi évben, ennek több mint fele a nagy kínai elektronikus kereskedelmi cégek forgalmához kötődik. Az így Magyarországra szállított áruk mintegy 95 százaléka más országba kerül továbbszállításra" - folytatta.

"Abszolút vezető pozícióban vagyunk Közép-Európában a légiforgalom tekintetében, hiszen kilenc kínai várossal 37 cargojárat köt minket össze hetente, a személyforgalomban pedig hét nagy kínai város és Budapest között 21 járat közlekedik minden héten" - tette hozzá.

A miniszter végül hatalmas hibának nevezte, hogy az Európai Unió vámokat vetett ki a kínai elektromos autóiparral szemben, ez szerinte elszigetelődéshez vezetett. "Mi azt szeretnénk, ha Európa visszatérne a józan ész talajára, és nem gátolná az európai és kínai gazdasági szereplők közötti együttműködést" - mondta.

Továbbá arra is kitért, hogy az Európai Bizottság azzal is nagy hibát követett el, hogy nem tárgyalt az új amerikai adminisztrációval a vámügyi együttműködésről, amire pedig lett volna több mint két hónapja Donald Trump elnök hivatalba lépése óta. Úgy vélekedett, hogy le kellett volna szállítani az amerikai autóimportra vonatkozó vámokat a jelenlegi tíz százalékról 2,5 százalékra, amely kulcs fordítva érvényes az Egyesült Államokban.

"Az Európai Unió ezt az egyszerű lépést elvétette, (…) és az Európai Bizottságnak ezt a hatalmas hibáját most sajnos az európai gazdaság kell, hogy megfizesse. Arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy végre szedje össze magát, és kezdjen érdemi megbeszéléseket az amerikai kormányzattal" - közölte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com