Szijjártó Péter: egyedül nukleáris energiával lehet kiszolgálni a világ növekvő áramigényét

Kizárólag a nukleáris energia képes olcsón, megbízható, biztonságos és fenntartható módon fedezni a világ gyorsan bővülő áramigényét, ezért is kezd Magyarország szorosabb együttműködésbe Japánnal ezen a területen is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Oszakában.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-japán üzleti szemináriumon elmondott beszédében kifejtette, hogy a világban napjainkban drámai változások zajlanak, a status quo teljesen felborult az elmúlt évek krízisei nyomán, és ezeknek a folyamatoknak a súlyából sokat veszítő Európa az egyik legnagyobb elszenvedője.

"Ezért ma a magyar kormányzatnak az a legfontosabb gazdaságpolitikai feladata, hogy kivédje az egyre drámaibban visszaeső európai versenyképesség negatív hatásait, és megóvja azokat az eredményeket, amelyeket az utóbbi években elértünk" - szögezte le. Utóbbiakra példaként említette a szinte teljes foglalkoztatottságot, Európa legalacsonyabb adóit, s azt, hogy évről-évre sikerül megdönteni a beruházások rekordját.

"Mi egy szárazföld által körülzárt ország vagyunk.

Nekünk nincsenek nagy kőolaj- vagy földgázmezőink, úgyhogy mi a világgazdaság és a világkereskedelem akadálytalan működésében vagyunk érdekeltek" - húzta alá.

Márpedig szavai szerint a világ újból a blokkosodás irányába halad, ami élesen ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel. "Mi, magyarok a globális együttműködés hívei vagyunk, és azt szeretnénk, hogyha a kölcsönös tisztelet lenne újra a globális együttműködés alapja" - fogalmazott.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a magyar-japán kapcsolatokat mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, és jó hírnek nevezte, hogy az előző napi tokiói tárgyalásain világossá vált, hogy mind a két oldal részéről megvan a szándék a két ország közötti együttműködés megerősítésére.

"Ennek egyik bizonyítéka most az, hogy itt vagyunk a tegnapi tokiói üzleti fórum után Oszakában, ahol a nap folyamán egyébként Magyarország konzulátusát is megnyitjuk" - mondta.

Majd hangsúlyozta, hogy Japán a globális technológiai forradalomban kétségtelenül az éllovasok között van, és Magyarország is erre törekszik.

"Önök gondolhatják azt, hogy ez túlságosan becsvágyó célkitűzés, de a helyzet az, hogy egy főre vetítve mi, magyarok adtuk a legtöbb Nobel-díjast a világnak. Tehát az innovatív gondolkodás, s az állandó újra törekvés, az a magyar gondolkodásmódnak a velejárója" - vélekedett.

A miniszter kijelentette, hogy ezért is született döntés arról, hogy Magyarország olyan kulcsfontosságú területeken fokozza az együttműködését Japánnal, mint például az űrtechnológia.

"Az elmúlt hónapban járt a Nemzetközi Űrállomáson a második magyar kutatóűrhajós, és ő a kiképzése egy részét itt, Japánban kapta" - emlékeztetett.

"Ugyanígy, a nukleáris energia további fejlesztése terén is együtt fogunk működni. Mindkét országnak egyre több villamosáramra van szüksége. Ezt olcsón kell előállítani, biztonságosan kell előállítani, úgy, hogy közben a környezetet se tegyük tönkre, és ezeknek a kívánalmaknak egyedül a nukleárisenergia-előállítás tud megfelelni" - fűzte hozzá.

Végezetül arra is kitért, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke 2,5 milliárd dollár körül van, és Magyarországon mintegy 180 japán vállalat működik, 30 ezer embernek adva munkát.

Illetve tudatta, hogy mostani útjára olyan vállalatok képviselői kísérték el, amelyek a magyar gazdaság sikerágazataiban, például az élelmiszeriparban, a szoftverfejlesztésben, a fenntartható infrastruktúra-fejlesztésben szerepelnek, és nemzetközi szinten is abszolút versenyképesek.

"És azt tudom ígérni, hogy Magyarország kormánya - úgy, ahogy eddig is, ezután is - minden támogatást meg fog adni azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek a japán partnerekkel kívánnak együttműködést felépíteni" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com