Szijjártó Péter: készen állunk arra, hogy továbbra is harcoljunk az olcsó orosz energiáért
A kormány készen áll arra, hogy a jövőben is harcoljon az olcsó orosz kőolajért és földgázért, és továbbra sem fogadja el, hogy kívülről akarják megszabni azt, hogy hazánk honnan vásárolhat energiahordozókat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) járműipari konferenciáján hangsúlyozta, hogy az ágazat teljesítményének a fenntartásához a jelenlegi globális biztonsági és energiaellátási környezetben a kormánynak négy fő feladata van: meg kell őrizni hazánk szuverenitását, ki kell maradni a háborúkból, meg kell óvni az embereket és a vállalkozásokat ezek negatív hatásaitól, valamint továbbra is a gazdasági semlegesség stratégiáját kell követni.
"Ezt a négy feladatot végre kell hajtani annak érdekében, hogy ebben a rendkívül bonyolult, válságokkal háborúkkal, energiaellátási krízisekkel teli nemzetközi rendben az autóipar teljesítményét folyamatosan növelni tudjuk Magyarországon" - vélekedett.
Az első pont kapcsán kiemelte, hogy hazánk az elmúlt évek kríziseiből azért tudott rendre megerősödve kikerülni, mert mindig szuverén választ adtak a kihívásokra, elutasították a nyomásgyakorlást és mindig a nemzeti érdek jelentette az iránytűt. Ezután rámutatott, hogy a gazdasági fejlődés természetes közege a béke, a háború azt nehezíti, sokszor teljességgel el is lehetetleníti.
"Ezért ellenállunk minden olyan nyomásnak, zsarolásnak, amely arról szól, hogy Magyarország is legyen részese a háborús fanatizmusnak, ami ma Brüsszelt uralja. Amikor katonák küldéséről, sok milliárd euró Ukrajnába küldéséről vagy az ukránok európai uniós tagságáról van szó, akkor mi, magyarok, világossá tesszük, hogy mi nem akarunk háborúba menni, a szomszédban zajló háború nem a mi háborúnk, nincs közünk hozzá, nincs felelősségünk érte" - sorolta.
Szijjártó Péter érintette a háborúk negatív hatásait is, különös tekintettel az energiaellátási kihívásokra, és arra figyelmeztetett, hogy jelenleg igen súlyos a helyzet, itt kell a legkeményebb küzdelmet vívni. Rámutatott, hogy az iráni háború miatt blokád alá került a Hormuzi-szoros, ami a világ kőolajigényének mintegy húsz százalékát érinti.
"Az eurázsiai térség számára a két legfontosabb olajforrás az arab és az orosz olaj. Ma Európa abban a helyzetben van, hogy az arab olajat a háború bizonytalansága miatt, az orosz olajat pedig saját döntése miatt nem tudja felhasználni" - fogalmazott.
"Európa nagyon könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy itt lesz a legnagyobb az energiahiány, itt lesz a legnagyobb az energiabizonytalanság és itt lesz a legnagyobb az áremelkedés" - folytatta.
"Mi harcolunk és készen állunk arra, hogy harcoljunk a jövőben is. Nem vagyunk hajlandók lemondani az olcsó energiaforrásokról, nem fogadjuk el, hogy kívülről akarják megmondani, hogy honnan vegyünk energiaforrásokat, nem fogadjuk el, hogy a jelenleginél drágábban kelljen vennünk energiahordozókat geopolitikai okok miatt, fenntartjuk magunknak azt a szuverén jogot, hogy a saját energiamixünkről mi magunk döntsünk" - hangoztatta.
"Nem mondunk le az olcsó energiahordozókról, perre megyünk az Európai Bizottsággal az orosz földgáz és kőolaj Európából történő kitiltása miatt. A paksi beruházást felgyorsítjuk, így a 2030-as évek elejétől Magyarország villamosenergia-igényének a hetven százalékát már a megnövekedett kapacitású paksi atomerőműből fogjuk tudni kiszolgálni" - tette hozzá.
A miniszter méltatta a gazdasági semlegesség stratégiáját, és üdvözölte, hogy ennek köszönhetően Magyarország, a nehézségek közepette, komoly sikereket tudott elérni, így az utóbbi négy év volt a hazai gazdaságtörténet legeredményesebb időszaka a beruházások ösztönzése szempontjából.
"Soha ennyi gyár nem kezdett épülni. Soha ennyi munkahely teremtéséről nem állapodtunk meg. És ennek egyik mozgatórugója a gazdasági semlegesség (…) Nem vagyunk hajlandók ideológiai alapon éket verni a német autógyártók és a keleti beszállítóik közé és fordítva. Nem vagyunk hajlandók kockáztatni magyar emberek, magyar családok százezreinek megélhetését valamifajta definiálatlan és értelmetlen ideológiai megközelítés miatt" - szögezte le.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások