Szijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása is

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Komáromban.A tárcavezető a projekt átadásán arról számolt be, hogy a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködés tette lehetővé Észak-Komáromban az Új Erőd, Dél-Komáromban pedig az Igmándi Erőd felújítását, ami igen időszerű volt, mivel a Csillagerőd és a Monostori Erőd korábbi felújítása ezek nélkül csak félsiker volt.
Tudatta, hogy a két ország közösen pályázott európai uniós forrásokra, és el is nyertek erre a célra 600 millió forintot, ebből 230 millió forint jutott az Igmándi Erőd felújítására, ahol ezáltal multifunkcionális közösségi tér jön létre, hogy a város polgárai újra birtokukba vehessék azt méltó módon.
   

"Itt volt bőven az ideje annak, hogy a komáromi erődrendszernek ezt az elemét is a történelem iránti tiszteletből, a Komáromban egykor a szabadságért és a szuverenitásért küzdő hősök iránti tiszteletből felújítsuk"
Majd aláhúzta, hogy a komáromi erődrendszer jelenleg várományosként szerepel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján, azonban a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy véglegesen is felkerülhessen a jegyzékbe.
    

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a város talán soha nem fejlődött ekkora lépésekkel, mint napjainkban, ez szabad szemmel is messziről látható. Leszögezte: a kormány az utóbbi években tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott Komáromban, amelyek révén 640 milliárd forintnyi beruházás, ezáltal pedig négyezer új munkahely jött létre.
    

"Ez a város és a kormány együttműködésének eredménye (...) Ez a város is kellőképpen bemutatja azt, hogy a nagy ipari fejlesztések hogyan válnak a városlakók javára például egy új városközpont, például az óvodák, az iskolák és a bölcsődék felújítása által, például új sportpályák által, új orvosi rendelők, új piac által" - sorolta.
    

"És abban reménykedem, hogy június 9-én a komáromi választópolgárok majd olyan döntést hoznak, amely lehetővé teszi a kormány és a városvezetés együttműködésének folytatását annak érdekében, hogy Komárom továbbra is büszkeségre adhasson okot minden volt, jelenlegi és leendő komárominak" - mondta. A miniszter ezután rámutatott, hogy Komárom különleges helyzetben van, mint minden város, amelyet egyik napról a másikra szétválasztanak.
    

Felidézte, hogy a Duna a kommunista diktatúra alatt elválasztotta a város két részét egymástól, hosszú sorokat kellett kiállni a hídon, ma viszont szerencsésebb időszakot élünk, az európai uniós és schengeni csatlakozással a folyó már inkább összeköti az itt élő embereket. Ennek kapcsán a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatokat is érintette, emlékeztetve arra, hogy voltak bizonyos döccenők és mélypontok a viszonyban, amikor "a két ország politikai vezetése nem túl kulturált formában, a Dunán keresztül üvöltözve tudott maximum egymással kommunikálni".
    

Szavai szerint azonban ez már a múlté, a kapcsolat mára rengeteget javult annak is köszönhetően, hogy mind a két kormány kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, ami jobb mindenkinek. "Jobb a magyaroknak, jobb a szlovákoknak, jobb a felvidéki magyarságnak és jobb a nálunk élő szlovák közösségnek" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com