Szijjártó Péter: Magyarország a kutatás-fejlesztés terén is Európa vezető országai közé akar kerülni

Fontos feladat a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítása, a hozzáadott érték növelése, de ehhez a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére van szükség, márpedig a kormány célja, hogy hazánk ezen a téren is Európa vezető országai közé kerüljön - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a Lightware legújabb beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az audiovizuális termékeket gyártó magyar cég bővíteni fogja budapesti kutatás-fejlesztési központját, Szegeden pedig mérnöki szolgáltató központot hoz létre, ezáltal 43 új, felsőfokú végzettséget igénylő fejlesztőmérnöki munkahelyet teremtve.
    

Tájékoztatása szerint ezt az igen magas hozzáadott értékű és a gazdaság dimenzióváltását is elősegítő, kilencmilliárd forint értékű beruházást a kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja. "Tényleg hatalmas dolog, hogy egy magyar tulajdonban lévő, korábban két egyetemista által elindított vállalkozás a Google-nek, a Facebooknak, a Netflixnek vagy a Microsoftnak szállíthat be" - fogalmazott.
    

Beszédében aláhúzta, hogy a vállalat, amelynek csaknem teljes bevétele az exportpiacokról származik, mindig is figyelmet fordított arra, hogy a fejlesztési tevékenységeit Magyarországon tartsa, a körülbelül négyszáz foglalkoztatottjából így több mint háromszázan hazánkban dolgoznak, és a szám most tovább nő. Hangsúlyozta, a mostani beruházás is mutatja, hogy a gazdaság dimenzióváltásában bizony már a magyar tulajdonban lévő cégek is szerepet tudnak játszani, nem úgy, mint korábban.
   

"A magyar gazdaság szempontjából önmagán túlmutató jelentőségű beruházásról beszélünk, épp ezért a kormány örömmel nyújt támogatást ahhoz, hogy egy magyar vállalat egy világraszóló terméket Magyarországon, magyar mérnökökkel fejlesszen ki. Azt hiszem, ennél jobban megtérülő beruházás nagyon kevés van, ha van egyáltalán" - vélekedett.
    

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az európai gazdaság nem várt nehézségekkel szembesül egy ideje, azonban hazánk az utóbbi évek válságaiból rendre megerősödve tudott kikerülni, aminek a fő oka, hogy a kormány mindig a beruházások ösztönzésében látta a kiutat a krízisekből. "Hiszen csakis a beruházások hoznak létre munkahelyeket, s a munkahelyeken lesz munka, a munkából meg lesz gazdasági teljesítmény, gazdasági növekedés" - szögezte le.
    

Emellett fontos feladatnak nevezte a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítását, a hozzáadott érték növelését, a technológiai színvonal fejlesztését, amihez szavai szerint a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére, az innováció támogatására és a digitalizáció felgyorsítására van szükség. "Nekünk nem lehet más a célunk, minthogy ezen területeken is Európa vezető országai közé kerüljünk, ezért a beruházásösztönzési rendszerünket is annak megfelelően alakítottuk át a közelmúltban, hogy ezen magas hozzáadott értékű, kifejezetten magas fejlesztési és technológiai tartalmú beruházásokat tudjuk finanszírozni" - emelte ki.
    

A miniszter leszögezte, hogy még a hagyományos iparágakban sincs alternatívája a technológiai fejlesztéseknek, a termelékenység javításának, ráadásul az az egyértelmű tapasztalat, hogy a vállalatok először a termelési funkciókat hozzák Magyarországra, aztán ha elégedettek a helyi viszonyokkal, akkor a kutatás-fejlesztési és szolgáltatási funkciókat is.
   

"Így lesz Made in Hungaryből Invented in Hungary" - mondta. Arra is kitért, hogy tavaly 1032 milliárd forintot ért el a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke Magyarországon, ez egy év alatt 12 százalékos növekedést jelent. Kifejtette, hogy ahol az új világgazdasági korszak technológiai fejlesztései zajlanak, oda kerülnek majd azok a beruházások, amelyek meghatározzák a következő évek során, hogy mely országok lesznek az átalakulások nyertesei.
    

"Ezért is fontos az, hogy a Site Selection Magazine legújabb FDI-rangsorában a Kelet-Európa és Közép-Ázsia földrajzi kategóriában Magyarország az első helyen végzett (...) A regionális kihatású nagyvárosok kategóriájában pedig Budapest a harmadik legvonzóbb célpontként szerepel" - tudatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com