Szijjártó Péter: Magyarország és Azerbajdzsán barátsága a két ország közötti őszinte tiszteleten alapul

Magyarország és Azerbajdzsán barátsága és stratégiai partnersége nem pusztán az érdekeken, hanem értékeken és a két ország közötti őszinte tiszteleten alapul - szögezte le a tára közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.A tárcavezető a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság ülésén hangsúlyozta, hogy immáron tizennégy éve tart a barátság és a stratégiai partnerség a két ország között, amiből mindkét fél sokat profitált. "Emlékszem, hogy akik akkoriban ezért élesen bíráltak minket, ma tülekednek egy közös fényképért az önök elnökével" - mondta.
    

"A barátságunk nemcsak érdekeken alapul, hanem az értékeken, illetve a két ország és a két nép közötti őszinte tiszteleten is" - tette hozzá. Szijjártó Péter tudatta, hogy tavaly 120 millió dolláros értékkel megdőlt a kétoldalú kereskedelmi csúcs, ami kiváló alapot jelent a további bővüléshez. Majd arról számolt be, hogy a látogatására 34 vállalatvezető kísérte el 23 magyar cég képviseletében, akik összesen 152 üzleti tárgyalást fognak lebonyolítani azeri cégekkel.
    

Aláhúzta, hogy az energetikai együttműködés nagyban hozzájárult hazánk ellátásbiztonságához, ennek pedig a jelenlegi körülmények között minden korábbinál nagyobb jelentősége van.  Ennek kapcsán fontos mérföldkőnek nevezte az azeri földgázszállítás megindulását Magyarország felé, és arról számolt be, hogy a tranzit idei megkezdése lehetővé teheti a vásárolt mennyiségek növelését, amire mindkét fél nyitott.
    

A miniszter végül arra is kitért, hogy Magyarország részt vesz az Azerbajdzsán által tavaly visszafoglalt Hegyi-Karabah, s azon belül is az ott található Soltanli település újjáépítésében. Tájékoztatása szerint a település rekonstrukciójára vonatkozó tervek már előkészítés alatt állnak, idén novemberre ez a fázis le fog zárulni, és a jövő év végére az építkezés is el fog készülni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com