Szijjártó Péter: Magyarország hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz

Magyarország a keleti vállalatok beruházásainak köszönhetően ma a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén, de hamarosan feljön a második helyre a globális rangsorban - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi fórumán arról számolt be, hogy a Kelet és Nyugat közötti, kölcsönösen előnyös együttműködésre Magyarország a legjobb példa, amely óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy a beruházások fontos találkozási pontjává váljon mindkét irányból.
    

Rámutatott, hogy hazánkban mind a három német prémium autómárka gyártóbázissal fog rendelkezni. Emellett pedig kiemelte, hogy a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójának mindegyike keleti vállalat, amelyek közül már öt is elkötelezte magát Magyarország mellett, a szektor legnagyobb cége, a kínai CATL is.
    

Ennek köszönhető az, hogy ugyan Magyarország a lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, a globális rangsorban az akkumulátorgyártási kapacitást illetően jelenleg a negyedik helyen áll, rövidesen pedig fel fog jönni a második helyre - hangsúlyozta Szijjártó Péter. "Hogy miért nem azt a célt tűztük ki, hogy világelsők legyünk, annak az az oka, hogy a világelső Kína" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com