Szijjártó Péter: meg kell akadályozni egy újabb gazdasági hidegháború kitörését

Meg kell akadályozni egy újabb gazdasági hidegháború kitörését, az ugyanis hazánk számára rendkívül ártalmas lenne, a kormány ezért ehelyett továbbra is a konnektivitás, az összeköttetések pártján áll - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Unilever Magyarország Kft. friss beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a brit hátterű vállalat dezodorgyártó üzemet hoz létre Nyírbátorban.

A 30 milliárd forintos projektet az állam 3,9 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva száz új munkahely létrejöttéhez. Az itt előállított termékek több mint 90 százalékát pedig a külpiacokon fogják értékesíteni - tájékoztatott. Beszédében aláhúzta, hogy az Unilever magyarországi üzemében gyártott termékeket a világ több mint száz országában értékesítik ma is, Kanadától Szingapúrig, Németországtól a Dél-afrikai Köztársaságig.

Továbbá arra is kitért, hogy a vállalat a világpiac vezetője a maga területén, háromszáz gyárat működtet világszerte, így a beruházásért éles nemzetközi verseny folyt. Valamint üdvözölte, hogy még a Brexit ellenére sem szakadt meg a gazdasági együttműködés lendülete Magyarország és az Egyesült Királyság között, hiszen a brit vállalatok továbbra is a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, több mint 50 ezer embernek adva munkát.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi instabil globális környezetben a magyar kormány feladata a gazdasági stabilitás és a munkahelyek biztosítása.

"Ennek egyik fontos alapja volt a tavalyi esztendőben az az erőfeszítésünk, amely arra irányult, hogy a külső okok miatt megjelent drámai inflációs emelkedést megállítsuk, visszafordítsuk. És ez sikerült is, sikerült letornázni az inflációt nem könnyű és nem is gyenge mutatványokkal" - mondta. "Ennek sikerét talán az is jelzi, hogy a velünk szemben pozitív elfogultsággal nagyon nehezen vádolható Európai Bizottság és IMF a jövő évre a magyar gazdaság növekedését az európai élbolyba várja, és a hitelminősítők, akik szintén gyakran operálnak kevésbé tényszerű adatokkal, ugyancsak pozitívnak és stabilnak minősítik Magyarország kilátásait" - tette hozzá.

"A másik fontos alapja a stabilitás megőrzésének, hogy továbbra is garantáljuk, hogy Magyarországon mindenki, aki akar, az tudjon is dolgozni" - folytatta. Majd rámutatott, hogy hazánkban egyre többen dolgoznak, és ezt a trendet még a koronavírus-járvány sem tudta megtörni. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy ezen siker továbbviteléhez alapvető fontosságú megteremteni az ország gazdasági semlegességét, ami azt jelenti, hogy továbbra sem lehet ideológiai alapon válogatni gazdasági partnerek és beruházók között.

"Nekünk egy dolog számít az ideérkező beruházások kapcsán: a beruházó és maga a beruházás is tartsa tiszteletben a magyarországi szabályokat. Amíg ez rendben van, mi örömmel látunk mindenkit" - húzta alá. Kifejtette, hogy ennek a gazdasági semlegességnek köszönhető, hogy Magyarország bár lakosságszám alapján a 95. a világon, az exportteljesítmény vonatkozásában a 33. helyen áll.

"Ezért mi továbbra is kitartunk amellett, hogy a gazdasági hidegháború kitörését meg kell akadályozni, mert egy, a világkereskedelembe mélyen betagozódott, keleti és nyugati együttműködő partnerekkel egyaránt rendelkező ország számára gazdaságilag nem sok rosszabb hír lehet, mint egy újabb gazdasági hidegháború" - fogalmazott.

Végül megerősítette, hogy Magyarország ezért továbbra is a konnektivitás, az összeköttetések pártján áll. "És hazánk vonzerejét mind a keleti, mind a nyugati piacokon meg kívánjuk tartani, és továbbra is azt szeretnénk, hogyha a Magyarországon előállított termékek mind a keleti, mind a nyugati irányban versenyképesek tudnának lenni" - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com