Szijjártó Péter: megállapodás született a magyar-szlovén-szerb regionális áramtőzsde létrehozásáról

Aláírásra került a megállapodás, amelynek értelmében az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje, ami nagyban fokozhatja az ellátásbiztonságot minden fél számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BlueSky Project aláírását követően Veljko Kovacevic szerb energiaügyi államtitkárral és Bojan Kumer szlovén energiaügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a feleknek az utóbbi hónapokban, években végzett hosszú, sokszor a siker reményével nem kecsegtető munkájukért, hogy végül létrejöhessen a közös regionális áramtőzsde.
    

Beszédében remek hírnek nevezte a mai megállapodást, amelynek értelmében az év második felében megkezdi működését a szlovén-szerb-magyar villamosenergia-tőzsde. "Ez egyrészt az ellátásbiztonságot fogja javítani, gyorssá, akadálymentessé téve az áram kereskedelmét országaink között, s természetesen mivel nagyobb piacról és nagyobb mennyiségekről lesz szó, az árak is kedvezőbbek lesznek" - jelentette ki.
    

"Ez a szervezett regionális villamosenergia-tőzsde jelentős mértékben növeli az ellátásbiztonságunkat, megteremti a lehetőségét, hogy a közép-európai térség élen járjon, példát mutasson az egész európai energiaintegráció szempontjából" - hangsúlyozta. "És ne felejtsük, itt európai uniós tagországok és egy európai uniós tagjelölt ország együttműködéséről van szó, így tettünk még egy lépést abba az irányba, hogy a nyugat-balkáni térség energiaintegrációját az Európai Unióba megvalósítsuk" - tette hozzá.
    

Üdvözölte, hogy a német-francia energiatőzsde-vállalat is ezen kezdeményezés mellé állt, és biztosítja a működés korszerűségét a rendszerüzemeltetők számára. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Magyarország nem rendelkezik sem tengerparttal, sem jelentős földgáz- és kőolajlelőhelyekkel, így hazánk áramellátása leghatékonyabban nukleáris energia által biztosítható, a kormány ezért is döntött a kapacitások bővítéséről.
    

Tájékoztatása szerint a paksi erőmű fejlesztésével a következő évtized elejére a jelenlegi 2000-ről 4400 megawattra fog nőni ez a kapacitás, a beruházás pedig jól halad, fontos mérföldköveket sikerült elérni az utóbbi időben. "Emellett naperőművi kapacitásaink az elmúlt öt évben megnyolcszorozódtak, mára 5600 megawattot tudnak" - emelte ki. "Ez azt jelenti, hogy minden eddiginél nagyobb hálózatfejlesztési igények jelennek meg itt Magyarországon, ezért különös jelentősége lesz a villamosenergiai határkeresztező kapacitások fejlesztésének és különös jelentősége lesz a regionális együttműködésnek" - fűzte hozzá.
    

A miniszter rámutatott, hogy napjainkban, a veszélyek korában a világ több pontján is veszélybe került az energiaellátás az elmúlt időszakban, részben az infrastruktúra hiánya és részben az energiakérdések átpolitizálása, átideologizálása miatt. "A veszélyek és a válságok, amelyek minket körül vesznek, jelentős mértékben megnövelik a kölcsönös tiszteletre alapuló, határokon átnyúló energetikai együttműködés jelentőségét" - vélekedett.
    

A miniszter nemzet- és gazdaságbiztonsági kérdésnek nevezte a stabil energiaellátást. "Nem tudunk és nem is akarunk szigetszerűen működni, ezért kölcsönös függőségben vagyunk a partnereinkkel, és pontosan tudjuk, hogy ha egy ország energiaellátása bajba kerül, akkor az súlyos bajokat tud okozni más országok esetében is" - mondta.
    

"A célunk, hogy minél integráltabb, minél szorosabb együttműködést lehetővé tevő energiarendszerek jöjjenek létre a régióban. És különösen igaz ez a villamos energiára, hiszen 2030-ra itt Közép-Európában várhatóan 50 százalékkal fog növekedni a kereslet. Magyarországon a folyamatos beruházási rekordok miatt is egyre nagyobb mennyiségű villamos energiára lesz szükségünk" - figyelmeztetett.
    

Szijjártó Péter az ország vezető szerepét méltatta a globális autóipari forradalomban, leszögezve, hogy a nagy német járműgyártók és a keleti beszállítók, a betelepülő akkumulátorgyárak munkahelyek tízezreit teremtik meg és segítenek a növekedés fenntartásában, ugyanakkor jelentősen megnövelik a villamos energia iránti keresletet is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com