Szijjártó Péter: megkezdődtek a tárgyalások az ománi kőolaj és földgáz magyarországi importjáról

Megkezdődtek a szakértői és vállalatközi egyeztetések az ománi kőolaj és földgáz esetleges jövőbeli magyarországi importjáról - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután ománi kollégáját fogadta Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szajjid Badr bin Hamad bin Hamúd Albuszaidivel közös sajtótájékoztatóján a kontinenst sújtó energiaellátási válságról beszélt, és a tervezett európai uniós kőolaj- és gázársapka veszélyeire figyelmeztetett.
    

"Egyetértünk abban, hogy az ársapkák a lehető legrosszabb és a legalkalmatlanabb választ jelentik az energiaválság megoldására" - emelte ki. Hozzátette: ezek nyomán alapvetően sérülne az ellátás biztonsága, számolni kellene egyrészt az új energiaforrásokat elérhetővé tevő beruházások elmaradásával, másrészt az árak emelkedésével. "Ehelyett arra volna szükség, hogy az energiahordozók kitermelését világszerte növeljék, ezáltal azok mennyisége növekedjen, ezáltal az ár csökkenjen, az ellátás pedig biztonságba kerüljön" - mutatott rá.
   

Szijjártó Péter ennek kapcsán bejelentette, hogy megindultak a szakértői és vállalati egyeztetések az ománi kőolaj és földgáz esetleges jövőbeli magyarországi importjáról. Közölte, hogy a Mol és az ománi nemzeti olajvállalat stratégiai partnerséget épített ki az elmúlt években, és tárgyalások folynak közös olajipari képzések megindításáról, fenntartható üzemanyagok közös gyártásáról és a magyar technológiák alkalmazásáról.
    

Tájékoztatása szerint Ománban az olajkitermelés mára meghaladja a napi egymillió hordót, és komoly nemzetközi projektek zajlanak az LNG-kapacitások bővítése érdekében. A miniszter arról számolt be, hogy Omán a világ legnagyobb zöld hidrogéntermelő országává kíván válni, amihez kapacitásépítési beruházásokat kell végrehajtani, és ez komoly lehetőségeket tartogat a magyar cégek számára. Mint mondta, ezt az is segíti, hogy hatályba lépett a felek közötti beruházásvédelmi megállapodás.
   

Üdvözölte, hogy hamarosan össze fogják hívni a gazdasági vegyes bizottság első ülését, illetve hogy a közel-keleti ország komolyan tervezi egy budapesti nagykövetség megnyitását. Szijjártó Péter szorgalmazta, hogy az EU legkésőbb jövő év végéig törölje el az ománi állampolgárok vízumkötelezettségét, s rámutatott, hogy idén szeptembertől évente ötven ománi hallgató tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon.
    

A találkozón a felek együttműködési megállapodást írtak alá a diplomáciai képzés és a vízgazdálkodás területén. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a világ több súlyos kihívással néz szembe egyszerre, biztonsági kockázatokkal, gazdasági recesszióval, energiaellátási válsággal, s ezek kezelése akkor lehet sikeresebb, ha "megbízható partnerekkel hatékony együttműködést tudunk kialakítani", ezen a területen pedig az ománi kapcsolatok is fontosak.
    

Leszögezte, hogy Magyarország és Omán is az ukrajnai háború diplomáciai rendezése pártján áll, a két ország a mielőbbi béketárgyalásokat, a kommunikációs csatornák fenntartását szorgalmazza. Újságírói kérdésekre válaszolva úgy vélte, hogy nem szabad átpolitizálni az energiaellátás kérdését, a diverzifikáció minél több forrás bevonását jelenti a kormány szerint, nem egyes források kizárását.
    

"Mindazok a kiváló brüsszeli és magyar baloldali szakértők és politikusok, akik megpróbálnak politikai kérdést csinálni az energiaellátás kérdéséből, azok vagy álomvilágban élnek, vagy az az érdekük, hogy megingassák Magyarország energiaellátásának biztonságát" - fogalmazott. Az európai uniós "magyar vétópolitikát" firtató kérdés kapcsán pedig aláhúzta, hogy ilyen nem létezik. "A magyar nemzeti érdeknek megfelelő brüsszeli döntéseket támogatjuk, a magyar nemzeti érdekkel ellentétes brüsszeli döntéseket pedig nem támogatjuk" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com