Szijjártó Péter: nem szabad összekeverni az ideológiai-politikai kérdéseket a gazdasági együttműködéssel

Hatalmas kihívások tornyosulnak ma a globális kereskedelem előtt, azonban nem szabad összekeverni az ideológiai-politikai kérdéseket a gazdasági együttműködéssel, márpedig a beruházások átvilágítását célzó terv is politikai eljárásnak tekinthető - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós tanácsülésre érkezve arról számolt be újságíróknak, hogy politikai eljárásként tekint a beruházások átvilágítására vonatkozó tervekre.
    

Ennek kapcsán pedig azt sérelmezte, hogy számos ellenséges nyilatkozat hangzik el mostanában a kínai beruházásokkal összefüggésben, ezek azonban megalapozatlanok. "Úgy érzem, hogy időnként ezt eszközként használják azok a tagállamok, amelyek nem versenyképesek eléggé a beruházásokért folytatott versenyben" - fogalmazott.
    

Leszögezte, hogy Magyarország egyáltalán nem támogatja az úgynevezett kockázatmentesítést, azaz a keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó elképzeléseket. Majd kifejtette, hazánk továbbra is bízik abban, hogy vissza lehet térni az észszerű, kölcsönös tiszteletre alapozott kelet-nyugati gazdasági együttműködéshez.
    

Szavai szerint ez nagyon fontos alapja lenne a globális gazdasági fejlődésnek, amit a keleti és a nyugati beruházók fontos találkozási pontjává vált Magyarország példája is jól mutat. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ugyan Magyarország nem tartozik a világ legnagyobb gazdaságai közé, de a világ egyik legnyitottabb gazdasága a magyar, az export bruttó hazai terméken (GDP) belüli aránya 80-85 százalék körül van, így a kormánynak abszolút érdeke a globális szabadkereskedelem működése.
    

Rámutatott, hogy ezen a téren hatalmas biztonsági és politikai kihívásokkal kell szembenézni jelenleg, ezért a hajózás szabadságát fenn kell tartani világszerte, illetve nem szabad összekeverni az ideológiai és politikai kérdéseket a gazdasági-kereskedelmi együttműködéssel. A miniszter egy másik kérdésre reagálva arra emlékeztetett, hogy a kormány betiltotta az ukrán gabona és egyes más agráráruk importját, és ezt fenn is kívánják tartani a hazai piac megóvása érdekében.
    

Aláhúzta: vissza kellene térni az eredeti megegyezéshez, amely az ukrán gabona szállítási útvonalainak a biztosításáról szólt, ugyanis a szomszédos országból származó mezőgazdasági termékek elárasztották a közép-európai piacokat, ami teljes mértékben ellentétes a korábbi megállapodásban foglaltakkal. Végezetül tudatta, hogy a tranzit továbbra is lehetséges, még jelentős beruházásokat is végrehajtott a kormány annak érdekében, hogy az ukrán gabona Magyarországon keresztül eljuthasson azon államokba, amelyekben igazán nagy szükség van rá. "Tehát a tranzit rendben van, az import nem" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com