Szijjártó Péter: stratégiai cél Magyarország önellátóvá válása az orvostechnikai eszközök gyártásában

Fontos stratégiai cél Magyarország önellátóvá válása az orvostechnikai eszközök gyártásában, ezért az elmúlt időszakban számos ilyen jellegű beruházáshoz nyújtott támogatást a kormány - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Székesfehérváron.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Karsai Alba Kft. üzemmegnyitó ünnepségén arról számolt be, hogy a magyar tulajdonú vállalat labortechnikai és orvostechnikai eszközöket előállító gyárat hozott létre, az erre irányuló, több mint négymilliárd forint értékű beruházást pedig az állam 730 millió forinttal támogatta, így elősegítve harminchét új munkahely létrejöttét.

Beszédében felidézte a koronavírus-járvány idején tapasztalt kihívásokat, s kifejtette, hogy a pandémia rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára, hogy még a legnagyobb, legerősebb országok is súlyos nehézségekkel kerültek szembe, egészségügyi ellátórendszerek roppantak meg.

"Láttuk, hogy mennyire sérülékenyek ezek a rendszerek, és azt is, hogy egy ilyen válsághelyzet micsoda akut hiányt tud előállítani olyan eszközökből, amelyeknek a létezését békeidőben úgymond szinte nem is érzékeljük. Emlékezhetünk arra, hogy micsoda ellátási problémák jelentkeztek, akár az egészségügyi eszközök, akár az oltóanyagok tekintetében (…) És én még emlékszem arra is, hogy vadnyugati filmekbe illő módon küzdöttünk egyes egészségügyi eszközökért, orvosi eszközökért" - mondta.

Majd leszögezte, hogy mindebből le kell vonni a tanulságokat annak érdekében, hogy ha beigazolódnak az arról szóló előrejelzések, hogy a következő időszak akár a világjárványok kora is lehet, akkor hazánk a lehető legjobban fel legyen készülve, és a hatóságok meg tudják védeni az emberek egészségét.

"Ezért az egészségügyi eszközök gyártása, az oltóanyagok és a felhasználásukhoz is szükséges eszközök gyártása stratégiai ágazattá vált Magyarországon" - húzta alá.

"És pontosan tudjuk, hogy azok az országok tudnak erősek lenni, azok tudják megvédeni magukat ilyen válsághelyzetekben, amelyek a birtokában vannak annak a stratégiai kapacitásnak, amelynek megléte válságon kívüli időszakokban talán észszerűtlennek és pénzügyileg megmagyarázhatatlannak tűnik, de amikor vészhelyzet van, akkor ezek az eszközök emberéleteket tudnak menteni" - tette hozzá.

A miniszter ezért lényeges stratégiai célnak nevezte Magyarország önellátóvá válását az orvostechnikai eszközök gyártása tekintetében. "Ehhez az orvostudományi eszközök gyártási kapacitásait növelni kell. Ennek érdekében számos beruházáshoz adott támogatást a kormány az elmúlt időszakban" - tudatta.

Ezt követően kiemelte, hogy az orvosi, egészségügyi eszközök berendezések gyártása mostanra 13 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és az iparág termelési értéke a járvány óta 70 százalékkal nőtt, megközelítve a 360 milliárd forintot, idén pedig további bővülést regisztráltak. Kitért a nemzetközi versenyképesség kérdésére is, rámutatva, hogy a szektor árbevételének nagyjából 90 százaléka továbbra is az exportból származik. Illetve leszögezte, hogy egy ilyen stratégiai ágazatban kiemelt jelentősége van a hazai tulajdonnak, annak, hogy minél több vállalat magyar kézben legyen.

"A magyar tulajdonú vállalatok stratégiai jelentősége mellett, azt hiszem, nem kell hosszasan érvelni" - fogalmazott. Szijjártó Péter végül hangsúlyozta, hogy a Karsai Alba Kft. az 1103. olyan magyar cég az elmúlt tíz évben, amelynek beruházásösztönzési támogatást ítélt meg a kormány.

Az érintett magyar vállalatok összesen több mint 2300 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre tíz év alatt a kormány 580 milliárd forintos támogatásával. Ennek nyomán több mint 13 ezer új munkahely jött létre, és több mint 150 ezer munkahelyet sikerült megvédeni - sorolta.

"Fejér vármegye kifejezetten jól szerepelt ebben a tekintetben, hiszen 1320 milliárd forintnyi beruházást hoztak itt létre magyar vállalatok a kormány támogatásával" - fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com