Szijjártó Péter: súlyos kockázatot jelentenek a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések

Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések, ezek emberek millióinak sodorják veszélybe az állását - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.A tárcavezető az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi fórumán először az utóbbi évek súlyos kihívásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt. Rámutatott, hogy az elmúlt évekből fontos levonni a tanulságokat, amelyek közül az egyik legfontosabb az, hogy a világ sikeresebben tudta volna kezelni a nehézségeket, ha ezeket az együttműködésre, nem pedig az ellenségeskedésre alapozva közelítette volna meg.
    

"Ha a kölcsönös tisztelet nem tér vissza a nemzetközi politikába, akkor olyan helyzetbe fogunk kerülni, amit mindannyian el akarunk kerülni" - szögezte le. Szijjártó Péter ismét felszólalt a világ blokkosodása ellen, amely a szavai szerint jelenleg a legrosszabb forgatókönyv lenne. Aláhúzta, hogy Közép-Európa és benne Magyarország, mindig rajtaveszített a blokkosodáson, ezért ezt a kormány el akarja kerülni.
    

Ehelyett az lenne a közös érdek, ha a következő időszakot a konnektivitás jellemezné - mondta. Kitért arra is, hogy a keleti és a nyugati gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és úgy vélekedett, hogy aki ezt tagadja, az valószínűleg ezt ideológiai alapon teszi, nem tények alapján. Rendkívül ártalmasnak nevezte a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvéseket, ezek - mint közölte - súlyos kockázatot jelentenek a gazdaságra, munkahelyek millióit sodorják veszélybe.
    

"Az úgynevezett kockázatmentesítés a valódi kockázat" - figyelmeztetett. A miniszter elmondta, minderre Magyarország a legjobb példa, amely óriási erőfeszítéseket tett azért az utóbbi években, hogy a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává váljon. Kiemelte, hogy hazánkban mind a három német prémium autómárka gyártóbázissal fog rendelkezni, s emellett a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül hamarosan már öt is jelen lesz.
    

Rámutatott, hogy ez a kormányzati stratégia sikeressé és megkerülhetetlenné teszi hazánkat az átalakuló autóiparban Európában, ami garanciát jelent a gazdasági növekedés fenntartására. "Ha ez a megközelítés működik Magyarországon, akkor világszerte működnie kell" - jelentette ki. "Amennyiben a világ újra blokkokra oszlik, az globális kudarc lesz. Azonban ha a következő időszakot a konnektivitás fogja jellemezni, s visszatér a kölcsönös tisztelet is, akkor biztosan békésebb és virágzóbb időszak következik, és úgy gondolom, hogy ebben Kína szerepe kritikus fontosságú" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com