Szijjártó Péter: tavaly több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, ami rekord

Tavaly több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, ami rekordnak számít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közzétett videójában.Szijjártó Péter a videóban úgy fogalmazott, hogy tavaly a világgazdaság nagyon komoly válságokat élt át, és ezt mutatják a globális adatok is: 2021-ről 2022-re 12,5 százalékkal csökkent a világon végrehajtott beruházások mértéke. Tavaly az első fél évben újabb 30 százalékos csökkenést jegyeztek fel - tette hozzá.
   

"Mindez tehát mutatja, hogy a beruházási kedv, a beruházások mértéke nagyon messze van attól, amit a Covid előtti időszakban a világgazdaság fel tudott mutatni" - hangsúlyozta a tárcavezető. Azt mondta, a fentiek tükrében még nagyobb teljesítmény az, hogy ezekben az években a magyar gazdaság folyamatosan beruházási rekordokat döntött: 2022-ben 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett a kormány ösztönzőrendszerén keresztül, tavaly pedig több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, amihez 2 milliárd eurónyi készpénztámogatást biztosítottak - mondta Szijjártó Péter.
    

Ezek a beruházások összesen 19 ezer munkahelyet hoztak létre, ami szintén rekordnak számít - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy amikor a kormány ezeket a beruházásokat támogatja, akkor a munkahelyteremtést "jutalmazza", hiszen ezek a magyar családok megélhetését biztosítják. Szijjártó Péter kifejtette, hogy a legtöbb beruházás tavaly Kínából érkezett, ugyanakkor a beruházások darabszáma alapján a magyar vállalatok állnak a második helyen, ami azt jelzi, hogy mára létrejött egy nagy és erős magyar vállalati kör, amely képes a külföldi beruházásokkal versenybe szállni.
    

A tárcavezető azt mondta: egy új világgazdasági korszak alakul éppen, amelyben lesznek győztes és vesztes országok, és az, hogy egy adott ország melyik kategóriába kerül, az lehet a döntő, hogy mennyi beruházást tudnak magukhoz vonzani. "Mi, magyarok a beruházási rekordjainkkal egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozunk, hiszen az ezt a korszakot meghatározó elektromos autóipari beruházásokat is nagy mennyiségben tudtuk Magyarországra vonzani" - fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy hamarosan világ legnagyobb elektromos autókat gyártó vállalata is gyárat épít Szegeden, és ez lesz a hatodik ilyen gyár.
    

Megjegyezte, hogy az elektromos autók akkumulátorainak gyártása kapcsán Magyarország a második legnagyobb kapacitással fog rendelkezni a világon, így a zöld, környezetbarát autóipar Európa-bajnoka és az egyik globális éllovasa lesz Magyarország.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com