Szijjártó: százmilliárd forintos beruházással 600 új munkahelyet hoz létre a Samsung Gödön

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, amelyért nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, valamint Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit.

samsung-logo

Hozzátette: erre azért volt szükség, mert az uniós szabályok miatt a főváros környékén készpénztámogatást nem adhat a kormány egy beruházáshoz.

Szijjártó Péter kifejtette: a gödi beruházással a világgazdaság megújulásának két folyamata találkozik. Egyrészt a tőke már nemcsak Nyugatról Keletre megy, hanem fordított irányba is, a sikeres távol-keleti vállalatok gyártókapacitásokat hoznak létre Európában. Másrészt az autóipar 21. századi fejlődése a digitalizációról, az elektromos meghajtás elterjedéséről szól - magyarázta.

Mint mondta, most a világ egyik legjelentősebb vállalata hajt végre beruházást Magyarországon, a Samsungnak világszerte félmillió alkalmazottja van, és tavaly 300 milliárd dollár volt az árbevétele.

A miniszter úgy vélte, a beruházással Magyarország még inkább a legfontosabb autógyártók látókörébe kerül.

Megjegyezte: a koreai és magyar befektetési ügynökség, valamint a Samsung közös programot indított a magyar kis- és közepes vállalatok beszállítói kapacitásának növelésére, ebben 11 cég magas besorolást kapott, héttel pedig még folynak a tárgyalások.

Csang Sze-ung, a Samsung SDI elnöke arról beszélt, hogy 2018-ra tervezik elérni a teljes gyártókapacitást, amikor 50 ezer elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki.

Emlékeztetett: a Samsung SDI először képcsőgyártóként indult 1970-ben, és az egyik csúcskategóriás cég lett az ágazatban, 2000-ben tevékenységét áthelyezte az akkumulátorgyártásra, majd megszerezte az első helyet a világon. A cég Magyarországon 2001-ben épített először üzemet, amely az európai piacra gyártott képcsöveket, de az iparági kereslet csökkenése a gyár bezárására kényszerítette a vállalatot - mondta.

Közölte: a közeljövőben az elektromos autók eladásának robbanásszerű növekedése várható, ezért a cég nagy erőfeszítéseket tesz az európai gyártás beindítására, meg akarja erősíteni jelenlétét a kontinensen.

Csang Sze-ung kifejtette: sok országot megvizsgáltak, mielőtt Magyarország mellett döntöttek. Az üzemben - ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek - a legfejtettebb gyártási technológia lesz, és nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre - mondta.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője felidézte: a technológiai fejlődés miatt zárt be a gödi gyár korábban, de két éve, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Koreában járt, egyeztetett a Samsung vezetőivel és letették a most bejelentett beruházás alapjait.

Úgy látja, a gyárral Magyarország komoly lépést tesz előre, hiszen egy újabb nagy volumenű beruházás jön létre, amely a jövő, az elektromobilitás felé mutat.

Az államtitkár szerint a beruházás Gödnek is a fejlődést jelenti, bevételt és munkahelyeket teremt. Mindemellett pedig Gödön nagy fejlesztések indulnak meg mintegy kétmilliárd forint értékben - közölte.

A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételű Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárta be a mintegy 322 ezer négyzetméteres gödi képcsőgyárát, miután a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.

A Samsung mostani, a gödi beruházásról hozott döntése mögött az áll, hogy valamennyi európai autógyártó nagy lendülettel fejleszti elektromos autóit, így az akkumulátorok jelentősége folyamatosan nő.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com