Szijjártó: tények igazolják a kormány válságkezelési stratégiájának sikerességét
Nem pusztán politikai kijelentés, hanem tények bizonyítják, hogy sikeres volt a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csillapítását célzó magyar kormányzati stratégia - hangoztatta a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.A tárcavezető a Pick Szeged Zrt. barnamezős beruházásának bejelentésén vett részt. A csaknem 40 milliárd forintos, napelem-telepítéssel is járó üzemfejlesztéshez az állam 10,6 milliárd forint támogatást nyújt, ami hozzájárul 1900 munkahely megőrzéséhez. A tervek szerint a projekt nyomán 2030-ig mintegy 25 százalékkal fog növekedni a penészes szalámi értékesítési volumene.
Beszédében "egyedülállónak" nevezte, hogy az elmúlt másfél évben nem pénzügyi és közvetlen gazdasági okok robbantottak ki egy "elképesztő" válságot.
Szijjártó Péter szerint ezt a tények igazolják: Magyarországon az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, tavaly beruházási rekord született, továbbá többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor.
Mint mondta, ehhez nagymértékben hozzájárult az élelmiszeripar is, amely idén eddig 12 százalékkal növekedett, így termelési értéke 2021 első nyolc hónapjában elérte a csúcsteljesítménynek számító 2700 milliárd forintot.
Végezetül aláhúzta, hogy a szektor sikerét az adja, hogy jól ötvözik az évtizedes-évszázados örökséget az innovációval, és a magyar termékek ezért a nemzetközi piacokon is keresettek. Utóbbit mutatja, hogy a Magyarországon több mint 143 ezer embernek munkát adó iparágnak 42 százalékos az exportaránya. Takács István, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója kijelentette, hogy a beruházás a cég több mint 150 éves történetében is egyedülállónak és mérföldkőnek mondható.
Közölte, hogy a "szalámik szakértőjének", a legismertebb magyar élelmiszerbrandnek számító vállalat nettó árbevétele tavaly 72 milliárd forint volt, és termékei iránt folyamatosan nő a kereslet külföldön is, amit jól mutat, hogy mára az export adja az árbevétel 30 százalékát. A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit 35 országban több mint 200 üzletlánc értékesíti.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások