Szijjártó: tovább erősödik Magyarország és az Audi szövetsége

Egy sor új fejlesztés és beruházás révén tovább erősödik Magyarország és az Audi szövetsége - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek az autógyártó társaság igazgatóságának elnökével a bajorországi Ingolstadtban folytatott megbeszélése után.

A Rupert Stadlerrel folytatott megbeszéléséről Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyarországi autóipar legjelentősebb szereplője tovább mélyíti együttműködését a győri Széchenyi István Egyetemmel, és ennek révén egy egészen "új dimenziót" jelentő, regionális kisugárzású felsőoktatási, kutatás-fejlesztési és mérnökképzési központ jön létre Győrben.

audi

A győri Audi-üzemben is indul fejlesztés, amely a károsanyag-kibocsátás csökkentését célozza és a napenergia hasznosítására épül. Folyamatban vannak tárgyalások a gyár termelési kapacitásának bővítéséről is. Erről remélhetőleg már az idén ősszel "lesznek jó híreink" - mondta Szijjártó Péter.

Magyarország és az Audi szövetségének erősítését egy több tízmilliárd forint nagyságrendű közlekedési infrastrukturális beruházás is szolgálja, amelynek során 2017 végéig az M1 autópálya győri keleti elkerülő szakaszának megépítésével tovább javul az Audi-gyár és az anyavállalat Volkswagen csoport pozsonyi gyártóbázisának logisztikai összeköttetése, és tehermentesebbé válik Győr forgalma - mondta a külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek.

Az Audi magyarországi tevékenységének jelentőségéről szólva aláhúzta, hogy a társaság 22 éve a hazai gazdaság egyik legfontosabb szereplője - amit jól jelez, hogy eddig már 7 milliárd eurónál is nagyobb értékben hajtott végre beruházásokat -, és a magyar nemzetgazdaság teljesítményét alapvetően befolyásoló német-magyar gazdasági együttműködés "zászlóshajója", ráadásul a magyar autóipar első számú vállalata.

A társaság a világ legnagyobb motorgyárát működteti Győrött - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az üzemben tavaly történelmi csúcsot értek el, csaknem 2 millió motort állítottak elő, és az idei első fél évben is rekordot döntöttek, mind a motorok, mind az autók gyártásában tudták növelni a darabszámot.

Az Audi így Magyarország legnagyobb exportőre - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter, megjegyezve, hogy a társaság amellett, hogy több mint 11 200 főt foglalkoztat Győrben, éves szinten 1,5 milliárd euró összegben vásárol termékeket és szolgáltatásokat magyar beszállítóktól.

Az Audi folyamatos kapacitásbővítése nyomán a magyarországi járműipar termelése 2015 első hónapjaiban 14,6 százalékkal növekedett, és az ágazat már több mint 139 ezer embert foglalkoztat - mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter hivatalos bajorországi látogatása során megbeszélést folytat a német tartományt kormányzó konzervatív CSU főtitkárával, Andreas Scheuerrel is. A legfontosabb téma az illegális bevándorlók kérdése és az ezzel összefüggő együttműködés - mondta a miniszter, rámutatva: "Európa jól láthatóan szenved attól a kihívástól, amelyet a váratlan és elképesztő mértékű illegális bevándorlás helyez rá", Bajorország és Magyarország pedig hasonló gondokkal küzd a migrációs hullámmal kapcsolatban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com