Szijjártó: új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe

Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe, a Neutrik Group elektronikai vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben 200, középtávon pedig 300 új munkahely jön létre a városban - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bejelentésen arról számolt be, hogy az állam által 1,4 milliárd forinttal támogatott projekt lezárulta után a liechtensteini székhelyű cég elektronikus csatlakozók kézi összeszerelését fogja végezni Magyarországon.
    

Beszédében kiemelte: a vállalat világelső a szórakoztatóiparban használt áramköri és elektronikai csatlakozók gyártásában. "Így a nyári fesztiválszezon sem jöhetne létre, ha a Neutrik nem szállítaná a mikrofonokhoz az elektronikai csatlakozókat. A magyar és külföldi együttesek hangja nem tudna megszólalni sem a Balaton Soundon, sem a Volton, sem a Strand Fesztiválon" - mutatott rá.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt két és fél év meglehetősen bizonytalan időszak volt. "Soha korábban nem fordult elő, hogy ilyen rövid időn belül kétszer forduljon ki a sarkaiból a világgazdaság rendszere" - fogalmazott. Elmondta, a magyar gazdaság ennek ellenére tavaly a valaha volt legjobb évét zárta, de a rekordok dacára egy-egy gyár időnként Magyarországon is bezár. Emlékeztetett, hogy Ózdon az elmúlt években egy másik vállalat, az ABB is bezárta a gyárát, de ahogy a Johnson Electric helyére most a Neutrik Group, úgy nem sokkal később a helyére érkezett a medencegyártással foglalkozó Wellis Zrt.
    

A miniszter aláhúzta, hogy a mostani beruházás a magyar elektronikai iparnak is új lendületet ad. Tájékoztatása  szerint a mára több mint 140 ezer embernek munkát biztosító szektor teljesítménye tavaly 21 százalékkal nőtt. A bővülés üteme az idei év első négy hónapjában 16 százalékos volt, az ágazat termelési értéke így ezen idő alatt meghaladta a 3000 milliárd forintot.
    

Arra is kitért, hogy a magyar-liechtensteini politikai kapcsolatok aktívak és a kölcsönös tiszteletre alapulnak. Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 60 millió euró volt, ami bár alapvetően nem túl magas szám, de rekordnak számít.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com