Szőlészeti-borászati világkonferencia kezdődött Tokajban

Tokajban hétfőn megkezdődött a szőlészeti-borászati kutatószakma legrangosabb rendezvénye, az immár tizedik alkalommal megrendezendő Terroir Világkonferencia, ez az első alkalom, hogy egy kelet-közép európai ország ad otthont az eseménynek.

szA terroir kifejezés a latin terra szóból ered, amely földet, talajt, termőhelyet jelent. A szőlőtermesztésben és borászatban kiemelt jelentőségű a talaj és a termőhely szerepe, de a terroir fogalma ennél többet mond a fogyasztóknak: nem csak az adott területet jelöli, hanem magában foglalja a klimatikus adottságokat, a szőlőfajtákat, a termesztéstechnológiát, a borkészítés módszerét, sőt a szőlész-borász személyét is.

A konferencia főszervezője a szőlész, illetve borász szakmérnök képzését biztosító Budapesti Corvinus Egyetem, amelynek rektora, Rostoványi Zsolt a megnyitón egyebek mellett azt mondta: Tokaj egyedülálló terroirral rendelkezik, s az esemény rendkívüli lehetőséget kínál a Tokaji Borvidéknek arra, hogy egyedi adottságait és eredményeit, valamint filozófiáját az országhatárokon kívül is ismertté tegye.

A konferencia célja a terroir kutatás legújabb eredményeinek megvitatása, valamint a termőhely-felmérés területén a Magyarországon, és ezen belül a tokaji, valamint az egri borvidéken indult kezdeményezések megismerése.
Ezzel kapcsolatban Tombor András, a kizárólagosan állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt.

felügyelőbizottságának elnöke azt mondta: az ültetvények állapotára és a termőhelyek adottságaira is kiterjedő felmérés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az adottságok maximális kihasználására törekedve lehessen a meglévő szőlőültetvényeket művelni, vagy átalakítani, illetve az új telepítéseket megtervezni.

Úgy vélte, a borvidék egyedi terroirja kínálja az egyik legnagyobb kitörési lehetőséget a tokaji boroknak a nemzetközi piacon. A borvidékre jellemző talaj- és éghajlati viszonyok, szőlőfajták és termelési technológiák olyan megkülönböztethetőséget biztosítanak a tokaji boroknak, amely a kulcsot jelentheti a nemzetközi üzleti sikerhez - tette hozzá, megjegyezve: a kereskedőház célja, hogy a tokaji a világ prémium kategóriájú borai közé kerüljön, előtérbe helyezve a minőséget a mennyiség helyett.

Májer János, a vendéglátó Tokaj polgármestere felhívta a konferencia résztvevőinek figyelmét arra, hogy a Tokaj-Hegyaljai Történelmi Borvidék Kultúrtáj évekkel ezelőtt felkerült az UNESCO Világörökség listájára. Emlékeztetett arra is, hogy 1737-ben a világon elsőként a tokaji borvidéket nyilvánították zárt borvidékké.
A három napig Tokajban, majd egy napig Egerben tartózkodó, a világ húsz országából érkezett mintegy 170 neves kutató, tudós és szakíró negyvennégy előadást tart majd, bemutatják egyebek mellett a borok termőhelyeit és egyedi karaktereit elemző kutatásokat.

Az első nemzetközi terroir konferenciát 1996-ban a franciaországi Angers-ben rendezték meg, azóta kétévente tartják meg.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com