SZTNH-elnök: az oltalom használata jelentősen hozzájárul a cégek gazdasági növekedéséhez

Csak erős szellemi tulajdon védelemmel lehet erős az ország, az oltalom használata jelentősen hozzájárul a cégek gazdasági növekedéséhez - mondta Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke a hivatal és a Világgazdaság közös konferenciáján csütörtökön Budapesten.Pomázi Gyula a Szellemi alkotások tudatos védelme címmel megrendezett tanácskozáson kiemelte: az ötletből lesz az üzleti érték. Mindig a legmodernebb eszközök és márkák oltalmazása jelentette a legnagyobb feladatot az intézmény 125 éves történetében.

A magyar kreativitásnak jelentős múltja van - húzta alá.
    

Egy oltalom használata 10 százalékos növekedési többletet jelent, az oltalmak együttes használata pedig akár 30 százalékkal is növelheti a cégek gazdasági növekedési esélyeit - fejtette ki, hozzátéve: ez utóbbiban kell gondolkodni. A magyar oltalmak száma a kkv-kra vetítve alig haladja meg a 3 százalékot, szemben az uniós átlag 8,8 százalékával. Kína 60 ezer nemzetközi szabadalmi bejelentést tett, ebben az örök első lett, megelőzve az Egyesült Államokat. Magyarország 248 nemzetközi szabadalmi bejelentéssel rendelkezik, ami növekedés a 2019-es 215-höz képest. A nemzetközi piacra lépés fontos feltétele az oltalom biztosítása.
    

Megjegyezte: a befektetők számára vonzóbbak az oltalmakkal rendelkező vállalkozások, az oltalom monopoljogot teremt, véd a hamisítás ellen. A fejlesztésekkel foglalkozó cégek 10 millió forintonként 1 millió forintot spórolhatnak a k+f minősítésekkel megszerezhető adókedvezményekkel a társasági adónál - mutatott rá. Felhívta a figyelmet arra, hogy az oltalmazást segítő támogatások széles köre elérhető a cégeknek.
    

Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára elmondta: a szellemi értékek hasznosulását szolgáló intézményrendszert építenek ki. Az innovációs ökoszisztéma építésének kiemelt színterei lettek a tudományos és innovációs parkok, az egyetemi innovációs ökoszisztéma, a kompetencia központok, vagy a nemzeti laboratóriumok, mindenütt a hazai tudásvagyon hasznosulását helyezik előtérbe. Az egyes színtereken különféle felhívások, pályázatok állnak rendelkezésre - sorolta.
    

Ismertetése szerint átfogó intézményrendszer-építés zajlik a tárcán belül, annak érdekében, hogy az ötlet - ami mögött a tudás van - érvényesülhessen, megfelelően hasznosuljon. A magyar innovációs teljesítmény egyre jobb európai összevetésben - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com