SZTNH: idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások

Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kapatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.Az oltalomszerzéshez kapcsolódó díjak részfinanszírozását támogató pályázati keret idén 20 millió euró (majdnem 8 milliárd forint), az EU-ban bejegyzett kis- és közepes vállalkozások a forrás kimerüléséig vagy december 6-ig jelentkezhetnek. Az alap végrehajtásáért az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala felel - írták.
    

Védjegyek és formatervezésiminta-oltalmak esetében 1000 euró támogatást lehet szerezni. A költségtérítés mértéke az EU-n vagy Magyarországon belül érvényes oltalmakra 75 százalék, az EU-n kívül érvényes oltalmakra 50 százalék. A támogatás tartalmazza a bejelentést, az áruosztályt, vizsgálatot, a regisztrációt, a közzétételt és a közzététel halasztásának díját. Szabadalmak esetében 3500 eurót biztosít az alap. A költségtérítés mértéke egységesen nemzeti és EU-s szinten is 75 százalék, a támogatásból 1500 fordítható adminisztrációs díjakra, 2000 euró pedig a jogi költségekre. A közösségi növényfajta oltalmak esetében költségtérítés mértéke a bejelentési díj 50 százaléka lehet, összege 1500 euró.
    

Hozzátették, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott Iparjog pályázat keretéből ugyancsak lehet támogatást kérni iparjogvédelmi oltalomszerzésre. Magánszemélyek is jelentkezhetnek, a legfeljebb 7,5 millió forintos támogatás európai és nemzetközi iparjogvédelmi bejelentések finanszírozására is felhasználható. A pályázat a bejelentés költségeire, a szabadalmi ügyvivői szolgáltatások költségére és a fordítási díjakra is fordítható - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com