Sztrájkbizottság alakult a Continental makói telephelyén

A szakszervezet és a vezetés között folyó tárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában csütörtökön - tájékoztatta a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) az MTI-t. A vállalkozás pedig tudatta: cégvezetés folytatni kívánja a kollektív szerződés egyeztetését.A VDSZ közleménye szerint a Continental makói gyáregységében nyár óta tartottak a megbeszélések, miután a munkáltató egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést. Az egyeztetések azonban lassan haladtak, és várhatóan csak novemberben folytatódhatnak.

    
A szakszervezet kifogásolja, hogy az üzemben tavasszal a termelés visszaesésére hivatkozva csökkentették a dolgozói létszámot, az elmúlt időszakban azonban a megrendelések emelkedése nyomán munkaerőhiány lépett föl. A szűkülő munkavállalói létszám miatt a növekvő igényeket egyre nehezebben tudják kielégíteni.

A dolgozók terhelése jelentősen nőtt, egyes munkavállalóknak hosszú ideje nincs szabad hétvégéjük.
    

A közlemény idézte Székely Tamás, a VDSZ elnökét, aki szerint nem maradt más eszköz a nyomásgyakorlásra, mint első lépésként a sztrájkbizottság megalakítása. A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. közleménye szerint július 1-jén kezdték meg az egyeztetést a makói és váci telephelyen a kollektív szerződés megújításáról annak érdekében, hogy a közel húsz éve készített és időközben kiegészített megállapodást a jelenlegi munkaerőpiaci környezethez és az aktuális szabályozáshoz igazítsák.
    

A cégvezetés szerint fontos, hogy a szerződés által szabályozott munkaviszonyra vonatkozó jogok és kötelezettségek tartalma és annak gyakorlása, valamint a szakszervezet és a munkáltató együttműködésének hatékonysága is maximálisan hozzájáruljon a vállalat jövőbeli sikeréhez és fenntarthatóságának biztosításához. Ugyanakkor növelni kell a rugalmasságot a váci és makói telephely eltérő adottságainak kezelésére, ami korábban korlátozottan volt lehetséges.
    

A vállalat a munkavállalók és a munkáltató szempontjából minél kiegyensúlyozottabb megoldásra törekszik az új kollektív szerződés megalkotásakor, együttműködésben a szakszervezettel. A közleményben leszögezték, a munkáltató továbbra is készen áll a kollektív szerződés megújítására, és bízik abban, hogy mihamarabb megállapodás születik, amihez minden résztvevő elkötelezettsége és konstruktív hozzáállása szükséges.
    

A sztrájkbizottság megalakulásáról csütörtök délután tájékoztatta a munkavállalókat a szakszervezet, a munkáltató felé követeléseket nem fogalmaztak meg ezidáig - áll a közleményben. A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói és váci telephelyének a csoport legnagyobb és legmeghatározóbb tagja. Vácott hűtő-fűtő csövek és üzemanyagtömlők gyártása és szerelése mellett, műanyag- és fémtermékeket állítanak elő. Makón hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com