Takarékbank: a tavalyi 5,3 százalékos GDP-csökkenést az idén 6,8 százalékos felpattanás követi

A járvány vártnál nagyobb második hulláma és az újabb korlátozó intézkedések miatt a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, míg a járvány elhúzódása miatt az idén 6,8 százalékos növekedéssel számolnak az alapforgatókönyv szerint a korábbi 7,2 százalék helyett - ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.Hozzátette: Kelet-Európában Magyarország a középmezőnyben szerepelhet a GDP alapján. Újabb korlátozásokra nem számítanak a gazdaságban, így az év második fele már mutathat érdemi fellendülést. Az ipar és építőipar két százalékponttal húzza fel a tavalyi negyedik negyedéves GDP-t negyedéves alapon, ez a két ágazat 2021-ben is húzóerőt jelent - mondta. A munkanaphatás önmagában 0,4 százalékpontot hoz a tavalyi utolsó negyedévhez

    
Az elemző szerint az ipar (+15,3 százalék), és az építőipar(+9,5 százalék) várható idei növekedése együtt akár több mint 3,5 százalékot adhat a 2021-es növekedéshez. A gazdaság szempontjából kulcskérdés a lakosság minél gyorsabb és nagyobb arányú beoltása - mondta. Az infláció az idén átlagosan 3,7 százalék lehet, jövőre 3,2 százalék a Takarékbank elemzési központjának legfrissebb előrejelzése szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com