Tállai András: két héttel korábban elkészültek, már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek

Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az "szja-bevallási ajánlatot" - tájékoztattatta Tállai András az MTI-t.A cél az, hogy a családi adóvisszatérítést a lehető legegyszerűbben és legkorábban kapják kézhez az arra jogosultak - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Felidézte, hogy minden jogosultnak jár az adóvisszatérítés, e jogát senki sem veszheti el.

Akik februárban nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bevallásukban igényelhetik vissza.
    

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiajánlott bevallási tervezet több tízezer gyermeket nevelő szülőnek hoz könnyebbséget - emelte ki Tállai András. Mint mondta: az érintetteknek érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni, majd beküldeni.
    

Azok is tudják módosítani a tervezetet, akik változtatni szeretnének a családi kedvezmény év közi igénybevételén. Az adóhivatal ráadásul jelentősen felgyorsította a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a NAV a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak visszajáró adót - nyomatékosította Tállai András.
    

A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt kiegészítenie semmivel, ideértve azt is, hogy jogosult családi adó-visszatérítésre, vagy már megkapta azt, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik - összegezte Tállai András.
    

Az államtitkár kitért arra is, hogy a NAV eddig is jól teljesítette jelenlegi legfontosabb feladatát, hogy az érintettek a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban jussanak hozzá a családi adóvisszatérítéshez. Minden jogosult megkapta a visszatérítést február 14-ig. Még soha nem tették közzé ilyen korán a tervezeteket, és az adóhivatal a törvényben előírt 30 napos határidőt megfelezve utalja a visszajáró összeget - sorolta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com