Tapasztalatok a SZÉP kártya vendéglátás alszámla igénybevételéről

Januártól a cafeteria rendszer a feje tetejére állt, és átvette a hatalmat néhány új elem. Gondolok itt a Széchenyi pihenőkártyára (SZÉP kártya) vagy az Erzsébet utalványra.

A SZÉP kártya szállás alszámlája az üdülési csekket váltotta fel, így ennek használata  nem okoz nehézséget a munkavállalóknak a felhasználást tekintve. A SZÉP kártya vendéglátás alszámla használata is egyértelmű, a meleg étkezési utalványt volt hivatott leváltani, azzal a különbséggel, hogy csak étkezdékben, éttermekben fizethetünk vele, élelmiszerboltban nem, mint ahogy az utóbbi két évben az elődjével.

Viszont egy teljesen új elem a SZÉP szabadidő alszámla, amit véleményem szerint nem is kértek sokan, mert amikor le kellett adni az idei év cafeteria igényét,akkor még a lehetőségek nem voltak kiforrva. Ha lehetett is tudni nagyjából, hogy mire lehet felhasználni, nem lehetett tudni, hogy hova.

A SZÉP kártya elfogadóhelyek száma napról napra növekszik, bár még nagyon akadozik, ez személyes tapasztalat, sajnos.

Az egyik ételszállító cégnél például 3 hét múlva sikerült (és akkor is készpénzzel, mert meguntam a várakozást) kifizetnem egy heti rendelésemet, mert csak egy termináljuk van, és azt felváltva használják a futárok. Nos, úgy gondolom, hogy jelentős bevételtől elesnek a szolgáltatók, ha nincs megfelelő infrastruktúrájuk, mert nem biztos, hogy más vendég is kifizeti a számláját kp.-ban, hanem inkább keres egy olyan lehetőséget, ahol fizethet a SZÉP kártyájával.

Széchenyi Pihenőkártya

Bizonyára drága egy online fizetési rendszer kiépítése, de mégis ez lenne a leghatékonyabb a vevő (megrendelő), és a szállító részére is. A vevőnek ez a legkényelmesebb, beül a számítógép elé, megrendeli, két kattintás, és ki van fizetve a megrendelt étel, csak át kell venni. Persze azért illik adni az ételfutárnak is egy kis borravalót, de ez már részletkérdés. Kényelmes a futárnak, mert nem kell annyit pénzeznie, könnyebb lesz az elszámolás a nap végén. Az ételszállító cégnek pedig nőhet a forgalma, mivel tudjuk, sok helyen még macerás a SZÉP kártya elfogadás.

A terminálos fizetési rendszer kiépítése sem olcsó. Ha az ételszállító cég ezt a megoldást választja, akkor az a leghatékonyabb, ha minden futár külön terminált kap, bár ez nagyon költséges megoldás. Ha felváltva használják, akkor pedig bonyolult az elszámolás a vendéggel, ezért megvan rá az esély, hogy elpártoljon.

Ami még hátrány lehet egy ételszállító cégnél, ha nem megfelelően kommunikálja azt, hogy lehet SZÉP kártyával fizetni, hogyan, és melyikkel. Gondolok itt arra, hogy fizethetünk online, terminálon vagy telefonon is. K&H, OTP, vagy MKB. A kedvenc pizzaszállító cégem központi honlapján szerepel, hogy SZÉP kártyát elfogadnak. De vajon melyik egységükben, milyet és hogyan? Ezt már csak akkor tudom meg, ha telefonálok. Nem teszem, rendelek máshonnan. És ezzel sokan vagyunk így.

Arról még nem is szóltam, hogy év elején sokan azért is nem kértek SZÉP kártyát a cafeteriában, mert nem látták az alagút végét. Nem mertek kérni, mert féltek, hogy nem tudják úgy felhasználni, ahogyan szeretnék, és nekik minden fillér számít. Vajon igazuk volt?

Hasonló cikkek: http://www.ber-tb-cafeteria.eu

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com