Tasó László: a közlekedésfejlesztés a gazdaságélénkítést szolgálja

A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút - nyilatkozta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Hangsúlyozta: 2014-2020 között az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) és az Európai Hálózatfejlesztési Eszközből (CEF) a magyar közlekedésfejlesztésre összesen nettó 1605 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, amit további unió források egészítenek ki. Például a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a turisztikai célú kerékpáros projektekre fordítható vagy a területi operatív programokban a térségi elérhetőséget javító támogatások. Hozzátette: az unió által nem támogatott közúti fejlesztési célok megvalósítását a hazai költségvetés több száz milliárd forinttal segíti majd. Tasó László emlékeztetett arra, hogy a kormány augusztusban elfogadta a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégiát, amely kijelöli a közlekedéspolitikai célokat, és ennek alapján a tárca elkészítette a társadalmi egyeztetés alatt lévő IKOP-ot.

kozlekedesAz uniós költségvetési időszak egyik nagy nyertese Magyarországon a vasút, a rendelkezésre álló uniós források akár mintegy háromnegyede is itt hasznosulhat majd, a városi közlekedésfejlesztésben pedig a korábbi arányokhoz képest nagyobb lehetőséget kapnak a vidéki nagyvárosok - mutatott rá a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.
Tasó László kifejtette: a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok közül Békéscsaba, Szombathely, Sopron, Szolnok, Salgótarján, Kaposvár és Eger magas szintű közlekedési bekötésre számíthat, megépülnek az M3-as, az M4-es, az M6-os autópálya, valamint az M2-es, az M30-as és az M85-ös autóút országhatárig tartó szakaszai. A Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat részeként magyar oldalon létrejön az észak-erdélyi folyosó folytatása, megépül az Esztergom-M1-es összeköttetés és a komáromi Duna-híd. A tervek szerint elkerülő utakat építenek Csorna, Hódmezővásárhely, Várpalota és Győr-Pápa térségében.

A közúti nagyprojektek összes hossza megközelíti a 600 kilométert, ennek az összesített forrásigénye 1500 milliárd forint, amelyből a kifejezetten gyorsforgalmi fejlesztések - autópályák, autóutak - költsége több mint 1100 milliárd forintot tesz ki. A nettó uniós finanszírozást a hazai önrészen túl ebben az esetben elsősorban az e-útdíjrendszer bevételeiből származó költségvetési források egészítik ki - tette hozzá az államtitkár.
Elmondta, hogy a vasút számára korábban sosem látott fejlesztési lehetőségek nyílnak, a szolgáltatási színvonal pedig minden eddiginél látványosabban nőhet tovább.

Előzetes tervek szerint a vasúti nagyprojektek 800 kilométert érintenek, a teljes költség megközelíti a 1300 milliárd forintot - ismertette Tasó László. Kiemelte, hogy a korszerűsítés érinti a Rákostól Hatvanon és Miskolcon át Nyíregyházáig, a Kelenföldtől Százhalombattán, Pusztaszabolcson és Dombóváron át Gyékényesig tartó, továbbá a Biatorbágy és Tata, valamint a Debrecen és Püspökladány közötti szakaszokat. Folytatódik a dél-balatoni vonal felújítása a Szántód-Kőröshegy utáni részen is, újabb szakaszokon épül ki a GSM-R vasúti kommunikációs rendszer, még több korszerű elővárosi motorvonatot vásárolnak, akár 300 férőhelyeseket is. Megújul a szolnoki és a szombathelyi állomás, létrejön a magas színvonalú kötöttpályás kapcsolat a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Nyugati Pályaudvar között.

A városi-elővárosi nagyprojektek összesített beruházási értéke megközelíti majd a 330 milliárd forintot - hangsúlyozta az államtitkár. Példaként említette a helyi forgalmat is kiszolgáló elővárosi vasúti fejlesztéseket, a helyi és helyközi közlekedést összekapcsoló intermodális személyszállítási csomópontok fejlesztéseit.
Tasó László ismertette, hogy a váci és veresegyházi vasútfejlesztéseken túl egyebek mellett korszerűsítik a HÉV-et, fejlesztik Debrecen és Szeged agglomerációs vasútvonalait, létrehozzák több megyei jogú város vasúti és autóbuszos átszállási kapcsolatait, P+R parkolókat építenek, Budapesten felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvart.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nagyszabású jogszabály-módosító csomagot készít elő, amely egyebek mellett a hatósági, engedélyezési eljárások határidejének csökkentését kezdeményezi majd. Határozott szándék, hogy egy beruházás a megvalósítást jóváhagyó döntéstől számított legfeljebb másfél-két éven belül megkezdődjön - mondta Tasó László.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com