Tavaly az első kilenc hónapban 61 százalékkal csökkent a német turisztikai ágazat forgalma

Közel kétharmadával esett vissza tavaly az első három negyedévben a német turisztikai ágazat forgalma a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.Tavaly januártól szeptemberig a német turisztikai ágazat, az utazási irodák, a rendezvényszervezők és foglalási szolgáltatók forgalma naptári és szezonális kiigazítással 61 százalékkal csökkent a megegyező 2019-es periódushoz képest. A legnagyobb mértékű visszaesésre a második negyedévben került sor, 91 százalékosra, majd a harmadik negyedévben az előző évinél 75 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított az ágazat.

    
A 2015-ös forgalmat 100 pontként alapul vevő forgalmi index az első negyedévben 101,6 pontont állt a 2019.

negyedik negyedévi 132,0 pont után. Az index 2020 második negyedévében 11,5 pontra csökkent, majd a harmadik negyedévben 31,3 pontra emelkedett. A forgalmának nagyobbik hányadát adó "nyári" félévben, azaz májustól októberig 209,6 millió vendégéjszakát szolgált ki a turisztikai ágazat, 31 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A járványvédelmi okokból bevezetett utazási korlátozások elsősorban a külföldi utazók vendégéjszakáit érintették, ami a nyári félévben 68 százalékkal esett vissza 17,2 millióra.
    

A korlátozások eltérő módon érintették a különböző szállási lehetőségeket, A szállodák, panziók és fogadók forgalma a nyári félévben 40 százalékkal esett vissza, ezen belül a belföldi utazók vendégéjszakái 31 százalékkal, a külföldieké 72 százalékkal csökkent. A kiadott magánházak és nyaralók forgalma viszont 1 százalékkal emelkedett. A külföldi vendégéjszakák forgalma ebben a kategóriában is csökkent ugyan, 41 százalékkal 1,8 millióra, a belföldieké viszont 5 százalékkal 33,3 millióra emelkedett.
    

Hasonlóképpen a kempingek forgalma is 6 százalékkal nőtt a nyári félévben, mivel a belföldiek vendégéjszakái 15 százalékkal 31,0 millióra emelkedtek, miközben a külföldieké 50 százalékkal 2,1 millióra csökkentek. A legnagyobb forgalomcsökkenés a külföldiek által előszeretettel látogatott nagyvárosokban, Berlinben és Hamburgban következett be tavaly, elsősorban a kiállítások és vásárok elmaradása miatt. A legkevésbé pedig a belföldi turizmus kedvelt célpontjaiban, Mecklenburg-Vorpommern és Schleswig-Holstein tartományokban esett vissza a forgalom tavaly. Berlinben 68 százalékkal, Hamburgban 54 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma, a két említett tartományban viszont mindössze 5 és 6 százalékkal.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2021/01/PD21_N005_45.html


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com