Tavaly rekordot döntött a faktoring piac

Rekordforgalmat ért el tavaly a magyarországi faktoring piac, de az Európai Unióban tapasztalt tendenciával ellentétben csökkent a mikro- és kisvállalatok részesedése a faktorált forgalomból - mondta Csáki Ferenc, a Magyar Faktoring Szövetség elnöke a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.A szövetség tagvállalatai - amelyek elsősorban élő, elismert követeléseket finanszíroznak, illetve vásárolnak meg - 2017-ben 1858 milliárd forint összegben vásároltak vállalatoktól vevői, illetve egyéb kötelezettekkel, például az állammal szemben keletkezett követeléseket. A növekedés 14 százalékos volt az előző évi teljesítménnyel összehasonlítva - ismertette.

    
csáki Ferenc elmondta, hogy az idei év is biztatóan alakul, az első negyedévben 463 milliárd forintot ért el a faktoring forgalom, a tavalyi 376 milliárd forinttal szemben, ami 23 százalékos növekedést jelent.

Major-Maróthy Zsolt, a faktoring szövetség elnökségének tagja közölte: a cégméret alapján a faktorált forgalom megoszlásában 2017-ben jelentős változást tapasztaltak. A mikrovállalkozások 2016-ban elért 7 százalékos részesedése 4 százalékra csökkent, de ami ennél is drasztikusabb változás, hogy a faktorált forgalomból tavaly 21 százalékról 9 százalékra esett vissza a faktoráltató kisvállalatok részesedése. Ezzel szemben a középvállalatok hányada 21-ről 30 százalékra ugrott, a nagyvállalatoké pedig 51 százalékról 57 százalékra nőtt.
    

Elmondta: a forgalom 95 százalékát a belföldi faktoring teszi ki, ami csekély mértékben bővült a 2016-hoz képest, míg az nemzetközi faktoring forgalom inkább szinten maradt. Az export és import faktoring együttesen 5 százalékát tette ki a teljes forgalomnak. Csáki Ferenc jelezte: a mikrocégek és a kisvállalati ügyfélkör részesedésének csökkenése sajnálatos tény, ugyanis az elmúlt évtizedekben ezek a vállalkozások alkották, és a többi európai uniós országban jelenleg is ők adják a faktoring ügyletek tipikus ügyfélkörét.


A válság után a szektor megsegítésére indított programok, így a növekedési hitelprogram (nhp) és az Exim hitelek, olcsó és könnyen elérhető forrást biztosítottak a kkv-k részére, és ezért konkurenciát jelentettek a faktoring termékeknek. A támogatott programokba a faktoring üzleteket csak későn vonták be, és néhány hónap állt rendelkezésre az értékesítéshez. Így nagyon kevés kihelyezés történt az nhp keretében - fűzte hozzá.
    

Csáki Ferenc kiemelte: a kkv ügyfélkör fontos a faktoring cégek számára, ugyanis a kiegyensúlyozott, szórt portfolió kialakítása számukra is előnyös a kockázatok csökkentése, a túlzott koncentráció elkerülése érdekében. A magyarországi piac erősen koncentrált, forgalomarányosan az első 10 helyen szereplő cég lefedi a piac 95 százalékát és közülük az első 5 adta a forgalom 85 százalékát - jegyezte meg.
    

A szövetség elnöke arról is szólt, hogy a világkereskedelemben is jelentős a faktoring szerepe. Az FCI (Factors Chain International, több mint 60 országban működő több száz faktoring cég nemzetközi együttműködését koordináló szervezet) jelentése szerint a világ faktoring forgalma 2017-ben 2598 milliárd eurót tett ki, ami 9 százalékos növekedés 2016-hoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com